Gyurcsánynak nincs tovább

Puccsal jött, puccsal tűnik el – akár így is összefoglalhatjuk Gyurcsány Ferenc negyedszázados, bűnben fogant és gyalázatba torkollott politikai pálya- és ámokfutását.

Az 1961-ben Pápán született kalandor egy 2012. március 19-i Facebook-bejegyzésében azt állította a falusi születésű Orbán Viktorról, hogy „származási szégyenében túlbuzgón bizonyít”. Nos, ezt hívja a lélektan tudománya projekciónak, azaz kivetítésnek, amikor a mentális problémával küzdő személy másra terheli saját defektusát, hogy így szabaduljon tőle.

Ez Gyurcsány személyiségének legfontosabb, meghatározó mozzanata: egész életében menekült kudarcos gyerekkorától, az adósságok miatt öngyilkossá lett nagypapa, a többszörösen börtönviselt, lopásért is elítélt alkoholista apa árnyékától, a zöld szennyesláda emlékétől, amin – miként a 168 Óra 2005. december 22-i számában Anyám, Katus című szövegében visszaemlékezett – édesanyja hajnalonta öltöztette őt gyerekkorában.

Képletesen szólva erről a zöld szennyesládáról rugaszkodott el irreális becsvágytól fűtve Gyurcsány Ferenc, aki sóvárogva arról álmodott, hogy egyszer valami nagy tettet vihet végbe. Meg akarta mutatni a világnak, hogy ő is itt van, ő is valaki. És ha a világ nem respektálja kellőképpen, akkor megnézheti magát. A neves klinikai szakpszichológus, agressziókutató, Münnich Iván lapunknak adott utolsó interjújában az infantilis pszichopátia tünetegyüttesét azonosította ebben a magatartásban. „Az ilyen ember elhiszi saját hazugságait, és mástól is megköveteli, hogy elhiggye, hiszen kóros az önképe” – mondta Münnich Iván (A gyűlölet csapdájában, Demokrata, 2010. október 20.).

A szorgalom és a kitartás tagadhatatlanul megvolt Gyurcsányban az érvényesüléshez, a tehetsége és főleg az erkölcse azonban hiányzott. Mindezek törvényszerűen jelölték ki számára azt a pályát, amit befutott: szemfüles helyezkedés és ügyeskedés, ravasz meggazdagodás trükkök százaival a rendszerváltozás zűrzavarában, hosszú időre szerencsés, üzleti és politikai lehetőségeket nyitó nősülés, felúszás a horizontra a hordalék tajtékán, környezete és a külvilág szüntelen provokálása, bicepszméregető kötekedés nehezen elviselhető ripacskodással súlyosbítva, végül belehullás a folyamatosan lefelé szívó örvénybe.

A KISZ-ben úgy szocializálódott, hogy semmit nem lehet kimondani és elérni egyenesen, érvekkel, helyette kamarillapolitikára van szükség, alkalmi szövetségesekre, akik segítségével hátba lehet szúrni a korábbi szövetségeseket.

Így került az üzleti életbe, majd a politikába a harmadik neje, Dobrev Klára jogán anyósává lett Apró Piroska buzgó támogatásával, így lett az akkor csúcson lévő, elpusztíthatatlannak tűnő Magyar Szocialista Párt tagja 2000-ben, ifjúsági és sportminiszter 2003-ban, majd miniszterelnök 2004 augusztusában, amikor elődje és addigi mentora, Medgyessy Péter (akinek 2002-es kampányfőnöke történetesen Dobrev Klára volt) óvatlanul azt találta mondani az MSZP koalíciós partnerére, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”. Az SZDSZ bosszúja nem váratott magára, Medgyessy lemondásra kényszerült, és 2004. szeptember 29-én Gyurcsány ülhetett elárult mentora székébe. Ő a baloldal nagy megújítójaként, afféle helyiérdekű Tony Blairként tekintett magára, de közben néhány hónap múlva ő lett a Kárpát-medence leginkább megvetett haza- és nemzetárulója.

Talán fel sem fogta, de azzal, hogy a 2004-es kétigenes (a kórház-privatizáció megállítását és a Csonka-Magyarország határain kívül élő magyarok magyar állampolgárságának helyreállítását célzó) népszavazás kampányában kiszámított gonoszsággal uszított a magyar nemzet egyesítése ellen, már akkor fogyni kezdett körülötte a levegő, hiszen ő és akkori pártja, az MSZP az SZDSZ-szel együtt politikai karanténba zárta saját magát. A bármit eláruló és felülíró becsvágy elvakította taktikai érzékét, ennek köszönhető, hogy amint felért a csúcsra, azonnal zuhanni is kezdett onnan lefelé. És bár a 2006-os választást még meg tudta nyerni, hírhedt őszödi beszédből kiderült, hogy a siker mögött nincs emberi, politikai, kormányzati teljesítmény, csak hazugságok végtelen áradata. Minden minimális tartással rendelkező ember szégyenkezve elkullogott volna a botrányos lebukás után, Gyurcsány azonban véres erőszak árán is ragaszkodott a hatalomhoz, és 2006 őszén az október 23-i lovasrohamban kicsúcsosodva brutálisan megverette, gumilövedékekkel soroztatta a magyarokat. A karhatalmista-terrornak közvetve halálos áldozatai is voltak.

Mindezek együtt vezettek a 2010-es összeomláshoz, a nemzeti oldal első kétharmados győzelméhez és így a tartalmi értelemben is megvalósuló rendszerváltás elindulásához. Innentől Gyurcsány már csak epizodista volt, és bár személyiségéből fakadóan törvényszerűen hátba szúrta, elárulta az általa néhány év alatt elpusztított MSZP-t, és hozzá hasonló sötét egzisztenciákkal létrehozta a Demokratikus Koalíció nevű magyarellenes gyűlöletpártot, az új formáció már komolyan vehetetlen volt. Gyurcsány időnként ugyan még elérte a közvélemény ingerküszöbét, amikor rekedten – sokak szerint nem teljesen józan állapotban – vaskos gorombaságokat üvöltve fenyegetőzött, de politikai értelemben egyre zsugorodott, ahogy pártja is. Annyit tudott csak elérni, hogy külföldi kitartói segítségével megússza a 2006-os bűnökkel való bírósági szembenézést és, legalábbis a 2022-es választással bezárólag, ne tudják kituszkolni az ellenzéki roncsderbi résztvevői közül.

A külföldön keresendő rendezők azonban tavaly új darabot állítottak színre a főszerepben Magyar Péterrel, Gyurcsánynak és a baloldal más törmelékeinek pedig még statisztaszerepet sem osztottak, sőt, határozottan elzavarták őket a színpad közeléből. Ez vált világossá múlt héten, amikor a közvéleménnyel is tudatták, hogy a múltnak vége, a mentálisan rég szétesett Gyurcsányt mindenhonnan kirúgták. Mert ez történt, fogalmazzanak bárhogy.

Gyurcsány nyomorúságos pályája végső soron megrendítő emberi dráma. Ha magánzóról volna szó, akár meg is szánhatnánk. De politikusként elévülhetetlen bűnök terhelik, bizony, még jogi értelemben is. A 2006-os karhatalmista-brutalitást feltáró, az azóta elhunyt egykori igazságügyi miniszter, később alkotmánybíró, Balsai István nevét viselő jelentés egyértelműen fogalmaz: az akkor történtek fölvetik a terrorcselekmény elkövetésének lehetőségét. Az pedig jog szerint sem évül el.