Nacsa Lőrinc az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta, Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő az ATV műsorában „megkérdőjelezte és letagadta” az orosz és a kínai vakcina hatékonyságát.

Hirdetés

A kormánypárti politikus leszögezte, az említett vakcinákat a magyar szakemberek alaposan megvizsgálták, és mostanáig már több százezer embert oltottak be velük Magyarországon, valamint több milliót a világon.

„Gyurcsány felesége tehát nemcsak a valóságnak, de a magyar szakemberek véleményének is ellentmond, letagadja és semmibe veszi őket, ráadásul szavaival el akarja bizonytalanítani az embereket az oltásban” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Szerinte ebből is látszik, hogy az oltásellenes kampány nem ért véget a baloldalon.

Korábban írtuk

„Mi a Fidesz-KDNP-nél azt kérjük, hogy ne hallgassanak az oltásellenes baloldalra, ne figyeljenek az oltásellenes kampányukra” – üzente a frakciószóvivő.

Nacsa Lőrinc azt kérte, aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra, hogy „minél hamarabb legyőzhessük a vírust”.

„Minden vakcina, amit a magyar hatóságok megvizsgáltak és ellenőriztek, hatásos és megfelelő, bátran oltassa be magát mindenki” – hangsúlyozta a politikus.