Nyitóbeszédem az európai minimálbérről szóló konferencián!

A minimálbérről szóló konzultációm lezárult! Több mint 10 ezren töltötték ki hat hét alatt. Köszönöm! Az egyeztetetésekről szóló javalatokat konferencián mutatjuk be. Kövesd élőben, és oszd meg a nyitóbeszédemet! 🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Dobrev Klára am Freitag, 21. Februar 2020
Hirdetés

A témában rendezett konferenciát megnyitó beszédében az ellenzéki politikus azt mondta, hogy miközben az európai gazdaság az elmúlt nyolc-tíz évben folyamatosan fejlődött, nagyon sok helyen nőtt a dolgozói szegénység, nőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti különbség.

Az európai minimálbér szabályozása többek között arról is szól, hogy a politikusok szembenéznek ezzel a problémával, és a demokrácia, valamint a szabad piac keretei között megpróbálnak megoldásokat keresni – jelentette ki.

Európában ugyanis vannak olyan országok, ahol nem lehet megélni a tisztességes, nyolcórás munkáért kapott bérből – fűzte hozzá a politikus.

Mint mondta, ennek következménye, hogy például Magyarországról is sok százezren vándorolnak külföldre. Tanárhiány van, nincsenek bölcsődei dolgozók vagy szociális munkások, nincsenek dolgozók a kormányhivatalokban, elköltöznek az orvosok és az ápolók – mondta Dobrev Klára.

Kijelentette, hogy a szabad mozgás, a munkavállalás szabadsága fantasztikus lehetőség, de ez Kelet-Európában milliók számára a megélhetés miatt vált kényszerré.

A DK azért is indított konzultációt az európai minimálbérről, hogy beszélni tudjanak a témáról az érintettekkel, a szakszervezetekkel, a munkavállalókkal és a munkaadókkal – közölte Dobrev Klára a szakszervezeti vezetők részvételével tartott fórumon.