Fotó: facebook.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelölti indulásának bejelentése óta folyamatosan maszatol, olyan, mint aki a mocsárban addig kapálózik, amíg saját magát egyre mélyebbre süllyeszti – fogalmazott a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzések központjának igazgatója. A politológus szerint eközben Gyurcsányné tovább építi magát, és Jakab Péter is igyekszik magára irányítani a reflektorfényt.

Jól láthatóan az ellenzéki előválasztásra készülő miniszterelnök-jelöltek is megpróbálnak tőkét kovácsolni Karácsony Gergely vergődéséből, amely a nyelvtudás hiánya miatti magyarázkodás és a valótlanul állított tudományos fokozat miatt keletkezett. Hozzátette, arra nem voltak felkészülve, hogy a nyelvtudás hiánya miatt mentegetőzésbe kezd, naponta mást mond, és ezzel hitelteleníti magát, amit tovább erősít, hogy valótlanul szerepeltette önéletrajzában a PhD-fokozatot. Korábban az ilyen helyzetekből jól tudott kijönni, ám a mostani maszatolása után nehéz dolga lesz.

A főpolgármester botladozásait Dobrev Klára és Jakab Péter is próbálja kihasználni – folytatta az elemző. Dobrev azért tartott gyorsan angol nyelven sajtótájékoztatót, hogy ezzel is mutassa, mennyire felkészült. Míg Jakab Péter azért provokálta kijelentésével Kövár László házelnököt, hogy a reflektorfényt magára irányítsa.

A cikk folytatása a Magyar Hírlap oldalán olvasható.

Korábban írtuk