A móri Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója azért kérte a fenntartó megyei önkormányzattól az egy hetes tanítási szünet elrendelését, mert az intézményben nagy számú influenza jellegű megbetegedést tapasztaltak a gyerekek és tanárok körében egyaránt. Az iskolába 430 gyerek jár, 25-30 százalékuk beteg.

Az igazgató az ÁNTSZ vizsgálatát kérte. Három diák és két tanár mintáját küldték laborvizsgálatra. Nem hivatalos információ szerint hármuknál igazolódott a H1N1 vírus jelenléte. Ahogy Molnár Krisztián, a megyei önkormányzat aljegyzője mondta, az önkormányzat másik két kisebb móri iskolájában jóval kevesebb a beteg, így csak a Perczel Mórban indokolt tanítási szünetet elrendelni. Az aljegyző elmondta, arra kérte az igazgatót, hogy tartsa a kapcsolatot a betegek családjaival, hogy információk legyenek a vírus terjedéséről. Ha kell, az egy hetes szünetet meghosszabbítják.

Hazaküldték a Pécsett tanító szederkényi tanárokat

Hazaküldték munkahelyükről a Pécsett tanító szederkényi tanárokat, de az orvosi rendelőkben sem fogadják szívesen a településről érkező betegeket a megyeszékhelyen – nehezményezi Hergenrőder János szederkényi polgármester. A Pécstől mintegy 20 kilométerre fekvő településen a polgármester tájékoztatása szerint nincs újabb H1N1-es megbetegedés. Hergenrőder János szerint nincs pánik Szederkényben, nem kapkodták el a vakcinákat sem a patikából. A tömeges megbetegedés miatt bezárt általános iskolában jövő szerdáig biztosan nem lesz tanítás.

Ingyen beoltják a középiskolásokat is

A kormány kibővítette azoknak a körét, akik ingyenesen kaphatják meg a H1N1 elleni védőoltást: mostantól minden középiskolást is ingyen beoltanak. Székely Tamás egészségügyi miniszter bejelentette: a kormány – a WHO ajánlásait figyelembe véve – módosította a nemzeti pandémiás tervet. A miniszter hangsúlyozta: továbbra sincs járvány Magyarországon.

WHO-listán a magyar vakcina

A tiszti főorvosi hivatal illetékese kedd este jelentette be, hogy a WHO felvette az Omninvest oltóanyagát az ajánlott vakcinák listájára. Eddig körülbelül félmillió ember kapott újinfluenza elleni oltást Magyarországon, ebből 38 olyan esetet jelentettek, amely valamilyen feltételezett mellékhatásra utal.

(MR Online)