H1N1: Sorra zárnak be az óvodák és iskolák
A verpeléti Arany János általános iskolában várhatóan jövő csütörtökig nem lesz tanítás, miután a gyerekek fele beteg. A település jegyzője a hírTV-nek azt mondta: egy gyermeknél sem mutatták ki a H1N1-vírust, az ÁNTSZ-nél viszont azt közölték, hogy mind az öt bezárt iskolában van bizonyítottan új influenza fertőzött.
Csütörtökön a rákospalotai, az elmúlt napokban pedig a szederkényi, a móri és a lábatlani intézményeket zárták be. A rákospalotai Meixner Általános Iskola tanulóinak és tanárainak több mint a fele betegedett meg. Kórházba egyelőre senkit sem kellett szállítani. Az ÁNTSZ még vizsgálja, hogy a szezonális influenza vagy a H1N1-vírus okozta-e a tömeges fertőzést.
Hiller István oktatási miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy meg kell hosszabbítani a tanévet az influenzajárvány miatt.
Közben a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy nincs elég vakcina az iskolákban. Az intézmények egy része a mai napig nem tudta elkezdeni a gyerekek oltását. A lap úgy értesült, hogy sok helyen még csak most gyűjtik a szülők beleegyező aláírását. Olyan iskola is van, amely már leadta a vakcinarendelést, de napok óta várnak az oltóanyagra. Az egyik budai gimnáziumnak azt mondta az ÁNTSZ, hogy jelenleg nincs készleten oltóanyag. Jelenleg 60 igénylő gyermeket nem tudnak beoltani, de mivel az új szabály szerint a középiskolásokat is oltani kell, napokon belül többszörösére nőhet az igény.
(hírTV, Magyar Nemzet)