A DK egyebek mellett azt írta, a koronavírus-járvány kezdete óta követelik, hogy a kormány biztosítson azonnali, száz százalékos béremelést az áldozatos munkát vállaló ápolóknak is.

Hirdetés

A Fidesz erre reagálva azt közölte, az ápolók és egészségügyi szakdolgozók béremelési programja jelenleg is zajlik.

Hozzátették, a baloldali kormányzás alatt több ezer egészségügyi dolgozót tettek az utcára, üldöztek el az országból és „megalázóan” alacsony bérért dolgoztatták őket.

„A járvány kezdete óta pedig nem segítenek az országnak és a magyar embereknek” – hangsúlyozták.

Korábban írtuk


Felhívták a figyelmet, hogy 2010-től több ütemben nőtt az ápolók bére, a 2019 és 2022 közötti átfogó béremelési programnak köszönhetően idén januárban 14 százalékkal emelkedett, novemberben pedig újabb 20 százalékkal emelkedik a bérük.

2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit a béremelési program előtt keresett – írta a Fidesz.