Az alábbi videóban 1:45-től látható Tordai Bence felszólalása és Dömötör Csaba válasza:

Tordai Bence (Párbeszéd) szerint a Fidesz lakhatási válságba taszította Magyarországot, milliókat érint a lakhatási szegénység, sokan túlzsúfolt, rossz állapotú házban laknak, sok gyermek olyan háztartásban él, ahol nincs fürdőszoba, rengeteg a kilakoltatás és sokakat érint a hajléktalanság.

Hirdetés

Úgy folytatta, sok magyar energetikai szempontból korszerűtlen házban él, az égetően szükséges energetikai felújítások csak most, „a választási osztogatások” részeként bukkantak fel. A kormány megbukott a lakásépítések támogatásában is, egyre több fiatal lakik anyagi okokból még mindig a szüleivel, mert nem tudja megengedni magának, hogy elköltözzön otthonról – mondta, hozzátéve: jövőre viszont az ellenzék győz a választáson és visszaadja a reményt az országnak.

Dömötör Csaba: a baloldali kormány szűkítette a kedvezményeket

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kifejtette: évek óta fut egy eredményes otthonteremtési program, amely sok családnak – köztük ellenzéki képviselőknek is – segített. Elindult az energiahatékony lakások építését szolgáló zöld csok, a falusi csok, sok panellakásban zajlanak energiahatékonysági beruházások, napelemek telepítését támogatják, a fiatalok megélhetését pedig azzal segítik, hogy 25 év alatt nem kell jövedelemadót fizetniük – sorolta.

Közölte: a baloldali kormány annak idején szűkítette a kedvezményeket, jött a devizahitelezés, támogatás helyett eladósodás volt, amit aztán ez a kormány tett helyre. A szegénységnek kitettek száma csökkent az elmúlt időben, csökkent a munkanélküliek aránya, emelik a minimálbért – mondta.

Korábban írtuk

Megjegyezte: ha az ellenzéket valóban érdekelné a magyarok jóléte, nem hagyná szó nélkül, hogy Márki-Zay Péter kormányfőjelölt ellenzi a minimálbér létét, a rezsicsökkentést és a benzinár befagyasztását.