Fotó: MTI/Balogh Zoltán, szerk.
Hirdetés

Elmondta, azt akarták elérni, hogy „az ilyen nyomorultak” soha többé ne kerülhessenek gyerekek közelébe és a nagyobb nyilvánosság visszatartó erejét használva csökkenjen ezeknek a bűncselekményeknek a száma.

A kormánypárti képviselőknek címezve szavait közölte, „érdekes módon, ha pedofilokról van szó, akkor maguk igazi emberjogi harcosok”, mivel nem támogatták a határozati javaslatot. A képviselő jelezte, ebben az esetben nem érdekli az alaptörvény, sem az elkövetők adatainak védelme, ezért benyújtják újból az előterjesztést.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt vetette a képviselő szemére, hogy pártja kormányon nem lépett az ügyben. Úgy folytatta, a mostani kormány az elmúlt években számos intézkedést hozott, például ezek a bűncselekmények nem évülnek el és foglalkozástól is el vannak tiltva az elkövetők: ha gyerekek mellett akarnak dolgozni, igazolniuk kell, nem álltak ilyen bűncselekmények miatt eljárás alatt. A kormány vizsgálja, hogyan lehet előrelépni ebben a kérdésben – mondta.

Az államtitkár hiányolta, hogy a képviselő nem beszélt a színházi rendezőkről. Szerinte az ellenzék fedezi őket, minden adatot titkolnak. Gy. Németh Erzsébet (DK)főpolgármester-helyettes olyan ragadozókat fedez, akik fiatalokat tesznek tönkre a színházi életben – közölte.