Fotó: MTI, Mohai Balázs, archív
Hirdetés

A polgármesteri hivatal a honlapján közzétett közleményben ismételte el: a járványhelyzet miatt idén rendhagyó módon kell megünnepelni „a Kárpát-medence legjelentősebb keresztény ünnepét”.

„Fájó szívvel minden zarándokot arra kérünk, hogy maradjon otthon, ezúttal családja, szerettei körében lélekben vegyen részt a 2020-as Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún. Ha testben nem is, lélekben legyünk itt, legyünk együtt. Mértéktartással, körültekintően, felelősséggel. Most ez a fontos, fontosabb, mint az elmúlt három évtizedben bármikor” – áll a város közleményében.

A zarándoklatot szervező ferences szerzetesek szerdai közleményükben ismételten szívbéli zarándoklatra hívták a csíksomlyói zarándokokat. Hozzátették: az új típusú koronavírus-járvány, és a járvány terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések miatt az idén nem fogadhatják a tömeges zarándoklatot. E nehéz döntést a zarándokok iránti felelősség jegyében, az egészségük megóvása érdekében kellett meghozniuk.

Korábban írtuk

„E döntés értelmében arra kérjük a zarándok testvéreket, hogy idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem szívünk zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. Kérjük, ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot” – áll a közleményben.

Amint egy szerdai csíkszeredai sajtótájékoztatón elhangzott: az Erdélyi Mária Út Egyesület megszervezi, hogy a székelyföldi magyar közösségek imaszalagokra írt üzenetei eljussanak a búcsúra – közölte a Maszol.ro. A Csíksomlyóra elhozott imaszalagokat a kegytemplom közelében fogják elhelyezni, és a búcsú napján meg fogják áldani.

A május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmisét helyi idő szerint 12:30-tól (közép-európai 11:30) tartják a csíksomlyói kegytemplomban. A szentmisét Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye februárban felszentelt érseke mutatja be, ő mondja a szentbeszédet is. A szentmisét élőben közvetítik a kegyhely honlapján, Facebook-oldalán, továbbá a Duna tévécsatornán, az Erdélyi Mária Rádióban, és a Szeredapp telefonos alkalmazáson.