Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A szakértő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kétségbeesett kármentésnek nevezte Tóth Bertalan MSZP-elnök nyilatkozatát, miszerint Korózs Lajos hitelességéhez nem fér kétség.

Az ellenzéki oldalon nem ez az első eset, hogy álhírre alapoztak kampányt – fűzte hozzá, a „baloldal szegénységi bizonyítványa csimborasszójának” nevezve, hogy nem jut eszükbe a hírek ellenőrzése.

A videó közlése után a DK megpróbált kihátrálni a történetből – hangzott el a műsorban.

Korábban írtuk

A politológus azt mondta, Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének régi vágya, hogy az MSZP-t a szó politikai értelmében tönkretegye. A két párt között eddig is voltak átszivárgások, jellemző, hogy akik az egyéni politikai egzisztenciájukat az MSZP-n belül sérelmezve érzik vagy féltik, a DK felé orientálódnak – tette hozzá Galló Béla.