Fotó: CÖF, Facebook
Hirdetés

Csizmadia László úgy fogalmazott, a CÖF-CÖKA szellemi honvédőinek kezdeményezésére indítják el országos kampányukat.

Kijelentette: a „gyurcsányizmus” súlyos teher Budapest számára, a főpolgármester pedig nem ismeri fel a valóságot. Nem ismeri fel, hogy nekünk, magyaroknak ki kell maradnunk az orosz-ukrán háborúból, és Magyarország legitim kormányának megdöntésére törekszik. „Reméljük, hogy az orosz drónok, szirénavijjogás közepette nem csapnak le ránk” – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely az ellenzékieket Brüsszelben vezető „Gyurcsénynéval” együtt „saját hazájukra acsarkodva” árusítja ki az országot. Fel kell tennünk a kérdést (…), a hazugságok ismételgetésével zajló, a magyar emberek ellen irányuló „liberális fasiszta roham” eltűrhető-e – fogalmazott Csizmadia László.

Fricz Tamás politológus, a CÖKA kurátora hangsúlyozta: a 2024-es európai parlamenti választáson el kell érni, hogy az Európai Unió a nemzetek Európájává váljon. Így kerülhető el, hogy Magyarország számára a huxit, vagyis az EU elhagyása legyen a megfelelő megoldás – mondta.

Korábban írtuk

Kitért arra is: ma a vétó intézményének eltörlésére indult törekvéseknek az a célja, hogy Magyarországot elsöpörjék a liberálisok és a globalisták útjából.

Úgy vélekedett: ma az európai jogrendet folyamatosan megszegik. Törvénytelen volt a Sargentini-jelentés elfogadása, az Európai Bizottság megtámadta a gyermekvédelmi törvényt, miközben az oktatás és a kultúra nemzeti hatáskör, az Európai Parlament pedig meg akarja akadályozni Magyarország soros EU-elnökségét – sorolta Fricz Tamás.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője arról számolt be, hogy a Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) levelet küldtek, amiben Gwendoline Delbos-Corfield szakmai múltjáról, végzettségeiről érdeklődtek. Választ nem kaptak, ám az európai Zöldek honlapján az az információ szerepel, hogy a francia képviselő, aki jegyzi a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést, korábban színésznő volt – jelezte.

Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: „nagyon szeretjük a színházat, de Magyarországon és fejlett jogállamokban nem szokás az, hogy valakivel eljátszatnak egy szerepet, amikor egy ország megbüntetéséről van szó”. A magyar embereknek joguk van tudni, hogy ki az, aki jogi területen véleményt alkot Magyarországról, ezért újból levelet írnak a bizottságnak – mondta ifj. Lomnici Zoltán.