Úgy tűnik, hiába állítják egyes baloldali pártok, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) nélkül is lehet választást nyerni, sőt erre kell törekedni, mára már közel kéttucatnyi politikus csatlakozott a Gyurcsány Ferenc vezette DK-hoz.

Hirdetés

Az átállási kedv a jászberényi időközi választás után sem lankadt, azóta jelentette be távozását a Párbeszédtől Kocsis-Cake Olivio, valamint Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere és Kopcsándi József, Szombathely MSZP-s önkormányzati képviselője is, akik szintén a DK-ban folytatják a munkát – ismerteti a Magyar Nemzet.

Az egyre gyakoribb jelenségről Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója úgy fogalmazott, a Demokratikus Koalíció hadat üzent a széttöredezett, apró, kisebb társadalmi támogatottságú ellenzéki pártoknak.

– Ez a hadüzenet már évekkel ezelőtt megszületett, azonban a nemzeti kormánnyal szemben kritikus balliberális térfél politikusai – akik egy-két kivételtől eltekintve nem az éleslátásukról híresek – még csak most kezdik realizálni, hogy mire megy ki a Gyurcsány Ferenc által vezetett DK politikai stratégiája. Pedig a baloldal legszélsőségesebb formációja a leszalámizás taktikáját alkalmazva bővül 2011-es megalakulása óta

– vélekedett Tóth Erik, aki szerint a rövid távú cél a hasonszőrű politikai közösségek meggyengítése volt. Ilyennek tekinthető a hasonló társadalmi beágyazottságú, választói korfájú és társadalmi összetételű MSZP-s tábor.

– Utóbbi párt nem tudta sem lenyelni, sem kiköpni Gyurcsányékat, akik a torkukon ragadtak, most pedig egy az egyben felfalnák az MSZP

 – hangsúlyozta az elemző a Magyar Nemzetnek.

Felidézte, hogy a DK-hoz az utóbbi években 18 elsővonalbeli, korábban más pártokban aktív politikus igazolt át, ami azt mutatja, hogy az ellenzéki térfélen kétféle politikus van: aki a DK és a Dobrev-féle árnyékkormány tagja, illetve aki az szeretne lenni.

– A DK gravitációs erejét az adja, hogy ez az egyetlen, kiszámítható, stabil háttérrel rendelkező formáció, amely ráadásul relatíve sikeresen tud népszerűséget növelni, igaz, csak a többiek, nem pedig a kormánypártok kárára. Ezzel a bukott baloldali miniszterelnök nem tudja azt az üvegplafont áttörni, amelyet a Jobbikkal Vona Gábor is megpróbált.

A DK – a hazudtunk reggel, éjjel meg este politikája miatt – csak azért tud optikailag bővülni, mert nincs más a pályán – mutatott rá Tóth Erik, aki úgy látja, az MSZP-ben, a Párbeszédben és a Jobbikban is lassan az a kérdés, hogy ki lesz az utolsó kilépő, akinek majd le kell oltania a villanyt.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az átlépéseknek nincs komoly társadalmi és politikai következménye, mert a választók szemében nincs érdemi megkülönböztetési pont az ellenzéki pártok között: együtt indulnak, egy listát állítanak, egy követ fújnak.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk