Hadházy Ákos élőben jelentkezett a Hősök teréről, a hóesésben gyülekező ellenzéki demonstrálók köréből. 

Képernyőfotó: Hadházy Ákos Facebook-oldala

Az LMP egykori társelnöke szerint a jelen két kulcsszava az elszántság és a kitartás. Majd hozzátette, van egy „másik is, az időzítés” – ami igazából a harmadik – tehetnénk hozzá.

Nehéz időkben elkél az útmutatás az ellenzéki tüntetőknek, Hadházy Ákostól ezt is megkaphatták:

Tudni kell azt, hogy mikor nem kell dolgozni, és mikor kell dolgozni. Amikor sztrájk van, akkor nem kell dolgozni, amikor munkaidő van, akkor pedig dolgozni kell

– mutatott rá az éles eszű politikus. Hadházy azt is kijelentette, hogy „meg fogják csinálni” az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért. A csodafegyver is már a zsebében van: aki önkormányzati képviselőjelöltnek jelentkezik, majd végig járja a körzetét, és így össze is fog gyűlni a megfelelő számú aláírás a Medgyessy Péter nagy szónoki pillanatait megidéző Hadházy szerint.

Nagyon elszántak leszünk, nagyon kitartóak leszünk. Amikor dolgozni kell, dolgozni fogunk, amikor pedig sztrájkolni kell, sztrájkolni fogunk. Köszönöm, hogy segítenek!

– zárta rövid, de velős beköszönőjét a független országgyűlési képviselő.

Folytatjuk a gyűjtést. Egy a fontos, sztrájkolni, amikor sztrájkolni kell és dolgozni, amikor munkaidő van. A következő hónapokban házról házra megyünk az aláírásokért!

Gepostet von Hadházy Ákos am Samstag, 5. Januar 2019