Hagyó Miklós mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a rendőrség
Az ügyészség egyelőre nem látja kellően megalapozottnak a Hagyóval szembeni gyanút, ezért még további bizonyítékokat kért a nyomozóktól. E döntés hátterében azonban vélhetően az áll, hogy az ügyészség már nem látja értelmét Hagyó mentelmi jogának felfüggesztését kérni.
A parlament már nem ülésezik, s Hagyó mentelmi jogának felfüggesztéséért vélhetően már nem is hívná össze a házelnök. Mivel a BKV-botrány kirobbanása óta a mentelmi jogot biztosító képviselői mandátum kivételével Hagyó minden tisztségéről és képviselő-jelöltségéről is lemondott, az új parlament megalakulását követően már országgyűlési engedély nélkül is kihallgatható és meggyanúsítható lesz.
Hagyó egyébként korábbi nyilatkozataiban már tagadta, hogy törvénytelen módon pénzt vett volna át bárkitől is. A rendőrségen az ügy egyes érintettjei – egyesek állítólag önmagukat is bűncselekménnyel vádolva – Hagyó ellen vallottak, s névtelenséget kérő források szerint más bizonyítékok is szólnak a volt főpolgármester-helyettes ellen.
Közben a főváros 153 millió forintot adott a BRFK-nak. Az elfogadott, de még alá nem írt közszolgáltatási megállapodás értelmében azonban a fenti összegből 80 milliót az aluljárókban tavaly és idén telepített kamerarendszerek üzemeltetésére köteles fordítani a főkapitányság, így a főváros szerződésbe foglalt egyéb igényeinek kielégítésére már csak 73 millió maradt. Ez az összeg kevesebb, mint amennyivel Zugló vagy az V. kerület támogatja a helyi rendőrséget.
A BRFK hivatalosan nem kommentálta a városházi döntést. A lap több forrása emlékeztetett azonban arra, hogy a főváros eredetileg azt ígérte, az aluljárókba telepített térfigyelők üzemeltetési költségeit kifizeti a BRFK-nak. Álmukban sem gondolták volna azonban, hogy ezt a szokásos éves támogatás terhére teszik meg. E lépéssel a főváros 80 millió forinttal csökkentette a BRFK fejlesztésre, jutalmazásra és túlórára fordítható forrásait. Rendőrségi körökben a döntést sokan egyértelműen a BKV-ügyben folyó nyomozásra adott „városházi válaszként” értékelik.
68 milliós tétel maradt ki Hagyó vagyonnyilatkozatából
68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után, az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő – írja a Magyar Nemzet.
A budai villának papíron Hagyó családi cége, a Wirtass Kft. volt az egyik tulajdonosa. Pedig a hírTV birtokába került "banki átutalási megbízásból" egyértelműen kiderül, hogy az adásvételt követően Hagyó családi cége tavaly decemberben 68 millió forinttal gyarapodott. A volt főpolgármester-helyettestől a hírTV szerette volna megtudni, miért volt olyan sürgős pénzzé tenni a Verecke úti házat és a hozzá tartozó telket az Árpád-kilátó lábánál, a politikust azonban nem érték el – tartózkodik a nyilvános szereplésektől.
(Népszabadság, HírTv, InfoRádió)