Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

A Fővárosi Törvényszék hétfőn azt közölte az MTI-vel – a vádlottak nevének és monogramjának megjelölése nélkül -, hogy jóváhagyta az ügyészség vádlottakkal kötött egyezségét abban a büntetőügyben, amelyben két férfit és egy nőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és hamis magánokirat folytatólagosan elkövetett felhasználásával vádoltak.

Az első fokon jogerőre emelkedett ítélet szerint az elsőrendű vádlott – a tárgyalási jegyzékben H. P. – a kft.-je nevében benyújtott valótlan tartalmú áfabevallásokban fiktív számlák áfatartalmának jogosulatlan levonásba helyezésével több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Ehhez a másodrendű vádlott a fiktív számlák rendelkezésre bocsátásával, a harmadrendű vádlott – több mint 115 millió forint erejéig – színlelt szerződések aláírásával nyújtott szándékos segítséget. A bűncselekményeket a másod- és a harmadrendű vádlott bűnsegédként követte el.

A bűncselekménnyel okozott kárt az elsőrendű vádlott a későbbiekben befizette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – áll a közleményben.

Az ügyészség a vádirat benyújtása előtt törvényes egyezséget kötött a vádlottakkal. Miután a vádlottak az egyezségben vállalt kötelezettségeiknek eleget tettek, a Fővárosi Törvényszék az ügyészség indítványára a hétfői előkészítő ülésen jóváhagyta az egyezséget és annak tartalmával egyezően az elsőrendű vádlottat 1 év 6 hónap, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 5 millió forint pénzbüntetésre, a másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzbüntetésre, a harmadrendű vádlottat pedig 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen – tudatta a törvényszék.

Korábban írtuk

Az ítélet kihirdetése után Hajdú Péter az ügy elsőrendű vádlottjaként a Blikknek azt nyilatkozta: „annak érdekében, hogy ne kelljen évekig bíróságra járnom, beismertem az ellenem felhozott vádakat már az év elején, és az utolsó fillérig mindent visszafizettem a költségvetésnek, ezzel részemről lezártnak tekintem az ügyet”.