Fotó: képernyőkép, Facebook
Hirdetés

A lap hozzáteszi, idén februárban, az ATV A nap híre Simon Andrással című műsorában is közgazdászként mutatták be a Momentum elnökségi tagját. Mint a műsorvezető a felvezetőben fogalmazott: „vendégeim a stúdióban egy jogász, aki újságíróként dolgozik, egy közgazdász, aki politikusi pályára készül, és egy kémia-fizika szakos tanár, aki országgyűlési képviselő” – a műsor vendégei Rangos Katalin (újságíró), Hajnal Miklós (elnökségi tag, Momentum), és Arató Gergely (országgyűlési képviselő, DK) voltak.

A Mandiner úgy fogalmaz, hogy mindezek után nagy vihart kavart az a dokumentum, amit az előválasztás hivatalos weboldalára töltöttek fel. Kiderült ugyanis, hogy Budapesti 3. számú országgyűlési egyéni választókerületben (ami nagyrészt a XII. kerületet, vagyis a Hegyvidéket fedi le) induló Hajnal Miklós önéletrajza szerint nincs semmilyen felsőfokú végzettsége, így közgazdásznak sem nevezhetné magát.

„Hajnal CV-jében egy idén elkezdett levelező jogász szak mellett „felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be. Így tehát a momentumos politikus mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért” – írja a Mandiner.

Miután kiderült, hogy valójában nincs diplomája, a politikus Wikipédia-oldalát is átszerkesztették.

Korábban írtuk

A Momentum elnökségi tagját legutóbb az Index kérdezte meg végzettsége kapcsán. Hajnal a portál egyik műsorában egy kérdésre válaszolva azt mondta: „az a része nekem eléggé fáj, hogy engem hazugsággal vádolnak, miközben […] én magam írtam le (Hajnal itt az előválasztási honlapra feltöltött önéletrajzára utal), hogy én felfüggesztettem az egyetemi tanulmányaimat, egyébként most kezdtem az ELTE-n a jogi tanulmányaimat, tehát nem arról van szó, hogy én ne tartanám fontosnak egyébként az élethosszig tartó tanulást, de azért az kicsit méltatlan, hogy ebben azt állítják, hogy én hazudtam volna.”

Később hozzátette, „és a közgazdász részre reagálva, én azt a részét egyébként a magam részéről sajnálom, és elnézést kérek, ha bárkit ezzel megbántottam, hogy így hivatkoztam magamra.

A Mandiner teljes cikke ITT olvasható.