Látogatásunk során először az Abaújlakhoz tartozó Szanticskán találkozunk két környékbeli lakossal, akik rögtön egy kéréssel kezdik:

– Nehogy megjelenjen a nevünk az újságban, mert azután egy hétig se élünk már többet – mondja egymást erősítve a nyolcvan körüli Kovács Mari néni és Horváth Julika (nem ez a valódi nevük).

Természetesen biztosítjuk őket, hogy nem fedjük fel kilétüket, ezután mesélni kezdenek, először Mari néni.

– 2000 őszén, miután meghalt az uram, arra gondoltam, hogy kimegyek és leszüretelem a szőlőt. A buszon megkérdezte a sofőr, hogy hova megyek. Miután megmondtam neki, közölte, fölösleges, mert néhány nappal ezelőtt látta, hogy egy autó áll a földemen és legalább hatan szüretelnek, állítólag mind cigányok voltak. Mikor odaértem, kiderült, hogy tényleg szinte az összeset leszedték, alig félvödörnyit tudtam összegyűjteni.

Nem ez volt az egyetlen hasonló eset. Egy másik alkalommal Mari néni napraforgómagért ment volna, de csak egy liternyit sikerült összegyűjtenie. Tavaly pedig tíz diót tudott összesen leszedni, és sem alma, sem körte nem maradt a fán. Persze, mint mondja, szó sincs arról, hogy előítéletei lennének a romákkal szemben.

– Annak idején a téeszben csoportvezető voltam és 40 cigány volt a kezem alatt. Soha semmi problémánk nem volt egymással, nem is féltem tőlük. Ugyanúgy dolgoztak, mint bárki más – jegyzi meg Mari néni.

A környékbelieknek az a legnagyobb problémája, hogy a helyi romák többsége nem dolgozik. De így is megélnek, mert kapnak szociális és nevelési segélyt, gyest és családi pótlékot is. A családok nagyobbik részében egyébként 8-10 gyerek van. Egy helybéli legenda szerint a romáknak van más módszerük is, ha pénzhez akarnak jutni. Szerintük, amikor 13 éves lesz a gyerek, elviszik az orvoshoz, de előtte „beleverik”, hogy bolond. Azt kell mondania például mindenre, hogy „nem tudom” vagy „nem értem”, esetleg azt, hogy „fekete”. Az orvos pedig rokkantnak minősíti a gyermeket, ezáltal a szülők jövedelemhez jutnak. Ebből és a segélyekből pedig autókat vesznek, vagy néhány nap alatt minden pénzüket elköltik italra, édességre.

A későbbiekben is többektől hallottunk hasonló történeteket. Meg persze sokan mesélnek arról, hogy a romák lopnak. Julikáék szerint nincs kiút.

– Az a baj, hogy nem lehet ellenük tenni semmit. A legtöbb esetben nem kapják el őket, ha csinálnak valamit, amikor viszont elítélik és börtönbe kerülnek, akkor jól érzik bent magukat. Többször is hallottam, hogy a börtönből hazatért cigányok azt mesélték, milyen jó volt nekik ott, kaptak enni, meleg volt, volt tévé, videó és társalgó helyiség is. Persze van, hogy nem akarnak börtönbe menni. Ilyenkor azt mondják, hogy a 11-12 éves gyerek követte el a bűncselekményt, akit nem lehet büntetni. Esetleg a feleségre fogják, akinek kisgyerekei vannak, talán várandós is. Ezért őt sem csukják le.

A gadnai élelmiszerüzlet különösen kedvelt helye volt a betörőknek. Julika azt meséli, megnyílt a bolt az egyik év augusztusában és a következő év decemberéig, ameddig be nem zárt, négyszer törték fel úgy, hogy az utolsó csomag lisztet is elvitték.

A romák valahonnan műszaki cikkeket is szereznek, Julikának is próbáltak már eladni egy új hifitornyot. – Hát garancia azért nem volt hozzá – mosolyodik el.

A Gadnán és környékén élők közül sokan elkeseredettek a rossz közbiztonság miatt, ami persze teljességgel érthető. És persze fogalmuk sincs arról, mit lehetne tenni ebben a helyzetben.

– Annak idején két csendőr is elég volt arra, hogy a tíz kis környékbeli faluban rendet tartson. Ma viszont ennél jóval több sem elég, szerintem azért, mert a rendőröknek nincsenek megfelelő jogaik – fűzi hozzá Mari néni, némi keserűséggel. – A minisztériumnak kellene tenni valamit, mert nekünk itt, a Felvidéken kutya világ van, de attól félek, hiába panaszkodunk, nem fognak csinálni semmit.

Szanticska után átmegyünk Gadnára, ahol Lesó Magdolna tanítónő vezet körbe minket az alig pár száz lakosú településen.

– Gadna egykor szép, virágzó falu volt, innen költözött az értelmiség a környező falvakba – meséli a tanítónő a kis Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településről.

Ma már azonban szó sincs virágzásról. Magdolna körbevezet minket a falun, ahol egy-egy ház helyén már csak a lelakott, szétlopott romok látszanak. A romló közbiztonság és elnéptelenedés miatt ugyanis egyre többen döntöttek úgy, hogy beköltöznek a közeli városokba. Ezt még úgy is vállalják, hogy a gadnai házukat nem tudják eladni. Az így lakatlanná vált épületbe pedig beköltöznek a romák.

– Miután már bent laknak, elkezdik lebontani a házat. Minden mozdíthatót eladnak belőle, a kerítést, az ajtókat, az ablakokat, mikor már nem marad más, a tető következik – magyarázza a tanítónő a romos házakra mutatva, amelyekben még mindig található egy-egy ruhadarab, régi televízió, kopott játék vagy szakadt fotel. A falu közepén álló egykori közért és kocsma is hasonló sorsa jutott. Ott jártunkkor épp a megmaradt gerendákat szedték le és szállították el egy piros Ladával.

– Aki nem akarja, hogy a szomszédságába költözzenek, az megveszi a szomszéd eladó házát is – folytatja Magdolna, majd a közeli Felsővadászon szerzett tanítói tapasztalatairól beszél, ahol a diákok nagy többsége roma. – A gyerekek mindennap több száz forinttal járnak az iskolába, hogy szünetekben és tanítás után kimenjenek a boltba különböző édességeket venni. Nálunk különösen káros az új kormányrendelet, amely szerint nem lehet általános iskola alsó tagozatában buktatni. Ezzel csak azt érik el, hogy a gyereknek ugyan lesz bizonyítványa a négy osztályról, de analfabéta marad, mert egyszerűen nem jár be az iskolába, ha nincs miért.

Szintén Gadnán lakik a hetven év körüli Kati néni is, aki hasonló tapasztalatairól beszél.

– A gyümölcsöt is a romák szedik le először, idejekorán ki kell menni, mert még annyi sem marad. Tavaly egész nyáron dolgoztam, küszködtem, aztán egy vasárnap leszedték a cigányok a szőlőt, amit megműveltem. Írnék a minisztériumba, lássák, hogyan fejlődik a vidék – mondja Kati néni, majd így folytatja: – Előfordul, hogy mérgében sok ember inkább kivágja a saját fáját, úgyis csak az idegeskedés van vele. A romák még a bíróságon sem jelennek meg. Az a baj, hogy azt hallják a médiából is folyamatosan, hogy az idegengyűlölet így meg úgy. Az ő jogaik nagyon védve, pártolva vannak.

Az idős hölgy azt mondja, csak arra vágyik, hogy a sok munka után, megfáradtan, öregségére csak egy perc nyugalma legyen.

– Az a legszörnyűbb, hogy itt kell élni mindennap. Félelemben, betegségben, idegességben. Éjszakánként a kinti zajokat figyelve, hogy most éppen milyen mozdíthatót visznek el az udvarról – teszi hozzá szinte sírva.

Persze ellenpélda is akad. Lakatosék dolgoznak, gyermekeik pedig rendszeresen járnak iskolába. A legnagyobb lány például egyetemre készül. Azt mondják, sajnálják, hogy sokan őket is a rossz útra tért romákkal azonosítják, persze, akik ismerik őket, tudják, hogy velük más a helyzet.

A problémákról a falu görögkatolikus papja is tud.

– Az egész országban gondot jelent, hogy nem tudják megoldani a cigányproblémát – mondja megkeresésünkre Munkácsy János. – Tény, hogy csak nagyon kevesen dolgoznak közülük, többségük segélyekből él és sokan kisebb-nagyobb bűncselekményeket követnek el.

Persze nem mindenki ilyen, jegyzi meg a pap, Gadnán is vannak olyan roma gyerekek, akik rendesen járnak hitoktatásra és misére is – például a Lakatos gyerekek -, bár a többségüket nem kísérik el a szülei.

– Előfordult olyan, hogy egy gyerek rosszalkodott, hangoskodott a hittanórán. Kiküldtem, utána pedig azt mondták rám, hogy rasszista vagyok – teszi hozzá, s egy mosollyal jelzi, hogy ugyan nem igazán ért egyet a jelzővel, de nem is veszi komolyan. – Ennek az esetnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy a gyerek cigány, egyszerűen nem tudtam máshogy fegyelmezni. De elmesélnék egy másik, velem megesett történetet is. Eljött hozzám egy cigány asszony és azt mondta, hogy az ura minden pénzüket elitta, kérne egy kis pénzt, hogy a gyerekeket etetni tudja. Pénz helyett kenyeret, zsírt és innivalót akartam neki adni, de nem fogadta el. Erősködött, hogy neki pénz kell, nem élelem.

Miután meghallgattuk a helyieket, úgy gondoltuk, megkérdezzük a sokat emlegetett, „problémás” cigányokat. Lesó Magdolna el is vezetett minket a romák vezetőjének, egy hatvanas cigány asszonynak a házához, ám kérdéseinket nem tudtuk neki feltenni. Az asszony ugyanis a fotóst meglátva éktelen kiabálásba kezdett, elsősorban a tanítónőt szidta, de minket sem kímélt.

Ezek után a polgármesternél próbálkoztunk. A falu első embere is nagyon elkeseredett a már-már kilátástalan helyzet miatt. Sokak szerint ő is felelős azért, ami Gadnán folyik, de a vádakra nem tud hogy reagálni. S ideje sincs nagyon, hisz lefoglalják a kisebb-nagyobb ügyek.

– A körülbelül 280 fős lakosság mintegy 80 százaléka roma, s az a probléma, hogy a nagy részük nem dolgozik – jelenti ki lapunknak Szemán Emil, aki 1998 óta a Borsod megyei falu polgármestere. – Sok a betörés, a roma gyerekek többsége pedig nem, vagy csak rendszertelenül jár iskolába.

Szemán Emil elmondja, hogy csak olyanoknak szoktak segélyt adni, akik betegek vagy más módon rászorulnak. Hozzáteszi, néha elképesztő indokokkal kérnek tőlük támogatást. Problémát jelent az is, hogy a nem roma lakosság több mint háromnegyede hetven év körül van, így köztük is sok a beteg kisnyugdíjas.

– Az előző és a jelenlegi kormánynak is írtam, hogy anyagi támogatást kérjek tőlük, például útépítéshez, ám mindkét esetben elutasítottak, bár elismerték törekvéseinket. Most Lamperth Mónika belügyminiszternek fogok írni, remélem, ő tud segíteni. Pénz nélkül viszont nem tudom, mi lesz velünk – csóválja a fejét a polgármester.

Gadna festői szépségű tájon fekszik. A falunak minden adottsága meglenne ahhoz, hogy hét közben dolgos kezek építsék-szépítsék, hét végén pedig a városi rohanástól megcsömörlött családok pihenjenek ott. Ám az adottságokat nem tudják kihasználni a helyiek, s úgy tűnik, a sok kiköltözés és a magas átlagéletkor okán nem alaptalan a félelmük, a falu napjai meg vannak számlálva. Kár lenne érte.