A sírkertben 1994 óta áll az az emlékfal, amely időrendben örökíti meg az elhunyt magyar olimpiai bajnokok nevét. Jelenleg 119 sportoló neve található meg rajta, a legutolsó név a tavaly elhunyt Polyák Imre olimpiai aranyérmes birkózó, a Nemzet Sportolója.

„Hétfőn megállt a Fradi-szív” – mondta beszédében Borkai Zsolt MOB-elnök, utalva a hétfőn elhunyt Albert Flóriánra, Magyarország egyetlen aranylabdására, olimpiai bronzérmes labdarúgóra, a Nemzet Sportolójára. A kegyelet virágait a Császár egykori pálya- és játékostársai, Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, Szűcs Lajos, Dunai Antal, Göröcs János, is elhelyezték – amint arról a MOB tájékoztatta az MTI-t.

Az emlékfalat megkoszorúzta az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Dömötör Zoltán, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Jakabházyné Mező Mária, és az olimpiai iskolák igazgatói, pedagógusai is.

Az ünnepséget követően a kegyelet virágait elhelyezték Csanádi Árpád sportdiplomata és Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó sírhelyénél is.

A megemlékezésen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, olimpiai bajnok, a MOB tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről Berzi Sándor alelnök és Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője, valamint számos olimpiai bajnok és érmes, köztük Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó.

(MTI)