Madarász Gabriella, az LB közigazgatási kollégiumának vezetője lapnak megerősítette: megkapták az iratokat a Fővárosi Bíróságtól (FB), s az ügyben november 11-én, tanácsülésen döntenek, határozatuk ellen már nincs fellebbezési lehetőség.

turul

A bírói döntéssel pont kerülhet a négy éve húzódó jogvitára: helyén maradhat-e vagy el kell bontani a II. világháború áldozatainak emlékművéről a jogsértő módon elhelyezett madáralakot.

A turulszobor ügye azután került az LB elé, hogy a XII. kerületi önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FB júniusi jogerős határozata ellen, amelyben a bíróság tavalyi döntését megerősítve megállapította a jogsértést és kimondta, hogy a 2005 októberében felavatott szobor elhelyezése jogsértő, mert ahhoz nem járult hozzá a fővárosi közgyűlés.

(hirado.hu/Népszava)