Európai uniós összehasonlítások alapján is jól teljesítenek a hazai bíróságok, az Európai Bizottság tavalyi igazságügyi eredménytáblája szerint a hatékonyság, a minőség és a bírói függetlenség tekintetében a 28 tagállam közül stabilan az első harmadban szerepel Magyarország – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Győrben.

Handó Tünde a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón az eredménytáblát részletezve elmondta, hogy az eljárások hosszát tekintve Magyarország az ötödik, megelőzve Finnországot, Svédországot, Romániát és Franciaországot, a polgári peres és a közigazgatási eljárásokat illetően pedig – a három említett szempont alapján – a hatodik helyen áll.

A folyamatban lévő ügyek mennyisége szerint az ország a közigazgatási eljárásokat nézve a második, a polgári ügyek esetében pedig a negyedik.

MTI