Fotó: Educatio Kiállítás Facebook-oldala, szerk.
Hirdetés

Hankó Balázs kiemelte: ritka az az ország, ahol tíz egyetemistából nyolc állami ösztöndíjjal kezdheti meg tanulmányait. Az állami ösztöndíj mellett ráadásul 33 különböző ösztöndíjat kínálnak, mintegy 70 milliárd forintból, 170 ezer hallgatónak – fűzte hozzá.

Azt mondta, Magyarország megmaradásához, felemelkedéséhez, sikeréhez mindig szükséges volt az a szellemi háttér, amit a magyar egyetemek biztosítottak. „Ha sikeresek vagyunk, mindig vannak olyanok, akik irigyek ránk, ezért szeretném hangsúlyozni, hogy minden körülmények között megvédjük a magyar hallgatókat, kutatókat, őket sérelem nem érheti” – szögezte le Hankó Balázs.

Az államtitkár szavai szerint Magyarországon jó ma egyetemistának lenni, mert a hallgatók választanak egyetemet, ők döntik el, hogy mit tanulnak, szabadon szervezhetik az életüket egy 300 ezres közösségben, ahol az oktató és a hallgató nem tanár és diák, hanem kollégák, akik együtt felelnek Magyarország jövőképességéért.

„Egy diplomás ma 36 nap alatt helyezkedik el Magyarországon, és a bérelőnye is jelentős, több mint 80 százalékos” – mutatott rá, hozzátéve: azt szeretnék elérni, hogy 2030-ra „legyen egy olyan egyetemünk”, amit a világ legjobb 100 egyeteme között tartanak számon, és legyen három olyan, amelyik az Európai Unió legjobb 100 egyeteme között szerepel.

Korábban írtuk

„Közösen tehetjük sikeressé Magyarországot, legyen a magyar felsőoktatás a magyar siker kvantumtényezője” – húzta alá Hankó Balázs, aki emlékeztetett arra is, hogy akik idén felvételiznek, február 15-ig adhatják be jelentkezéseiket.

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke arról beszélt, 90-100 ezer diák fog hivatást választani, a felsőoktatásba jelentkezni, az érintett szervezetek pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikeresek legyenek az eljárások.

Az Educatio kiállítás színvonalas pályaválasztási rendezvény, jó lehetőség a megalapozott döntéshez – hangsúlyozta Brassói Sándor, hozzáfűzve, kulcskérdés a fiatalok számára a pályaválasztás, hiszen predesztinálja a jövőjüket.

Kitért arra is, a mai felsőoktatás sok irányváltást tesz lehetővé, mivel rendkívül rugalmas rendszerről van szó. A felvételi eljáráshoz a felvi.hu honlapot ajánlotta, úgy értékelve, hogy az maximális támogatást ad minden lépéshez.

Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke azt mondta a fiataloknak, hogy életük legszebb időszaka vár rájuk az egyetemi évek alatt: „megtapasztalni az önálló életet, új ismerősöket, barátokat szerezni”.

A megnyitó végén bejelentették, hogy az idei EFOTT házigazdája a Pannon Egyetem lesz. Az intézmény rektora, Gelencsér András elmondta, hogy mivel 2023-ban Veszprém Európa kulturális fővárosa, a kultúra hangsúlyosan megjelenik majd a fesztiválon.

Az idei felvételi újdonságairól Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese elmondta: már nem központi feltétele a jelentkezésnek, hogy a felvételiző legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségit tegyen. Ettől a követelménytől a felsőoktatási intézmények eltekinthetnek – közölte.

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre, a pályaválasztás előtt álló fiatalok itt ismerkedhetnek meg a felsőoktatás aktualitásaival. A csütörtöktől szombatig tartó, Hungexpón megrendezett oktatási seregszemlén magyar és külföldi egyetemek, főiskolák mellett például nyelviskolák, tankönyvkiadók is bemutatkoznak, de a látogatók találkozhatnak azokkal az ipari, gazdasági szereplőkkel is, amelyek együttműködnek az említett intézményekkel. A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről – olvasható a rendezvény honlapján.