A szocialisták számára nem csak a szavazótábor szerény mérete okozhat fejfájást, hanem a támogatók alacsony aktivitási szintje is. Ez tartós probléma, több mint három éve megfigyelhető, hogy az MSZP-sek részvételi hajlandósága alatta marad a fideszesekének. A ritka kivételt jelenti ez a hónap, amikor ilyen kicsi a különbség: a kormánypártiak 58, az ellenzékiek 61 százaléka tett ígéretet választási részvételre.

Az aktivitást is figyelembe véve az ellenzéki pártnak most 1,8 millió olyan szavazója van, aki elkötelezettnek mutatkozik s a parlamenti választáson is nagy bizonyossággal számítani lehet rájuk. Nagy elszántság jellemző az 50 év feletti Fideszesekre, valamint a magas társadalmi státuszú (diplomás, fővárosban élő, magas jövedelmű) hívekre, illetve a legnehezebb élethelyzetben lévő (iskolázatlan, szakképzetlen, munkanélküli, néhány százfős településen élő) támogatókra.

Az ellenzéki párt további 1,1 millió hívére viszont ráfér a mozgósítás, az 50 év alatti, a társadalmi középrétegekhez tartozó, vidéki városokban élő Fidesz-támogatók visszafogottabbak, szavazási szándékuk esetleges.

A szocialista párt szűk 500 ezres támogatói maggal rendelkezik. Viszonylag kevés közöttük az 50 év alatti, ám ők jóval aktívabbak, mint a többséget adó idősebbek. Ugyanilyen érdekes, hogy az MSZP községekben élő – az átlagosnál kisebb arányt képviselő – támogatói is elszántabbnak mutatkoznak, mint a tábor zömét adó városiak.

A szocialista párt számára tehát a feladat kettős: azokban a rétegekben, ahol a támogatók aránya átlag alatti, de az eltökéltség magas, új szimpatizánsokat kell szerezniük; ahol pedig a párt erősebben beágyazódott, de lanyha a választási kedv, ott a hangsúlyt a hívek felrázására kell helyezni. Az intenzív szavazókeresés – a már említett – fiatal és középkorosztályokon, valamint a falvakban élőkön kívül még az alacsony képzettségűek körében várat magára. A meglévő támogatók aktivizálásra nemcsak az 50 feletti és városi hívei között, hanem a bérből és fizetésből élő támogatóik körében is nagy szüksége van a szocialista pártnak.

Ugyanakkor az elmúlt egy hónap preferenciaváltozásai arra figyelmeztetik az MSZP-t, hogy utóbbi csoportokban a tempóváltás már nem elégséges. A szocialista párttól ugyanis éppen a fenti, törzsközönségének számító rétegekből távoztak sokan. A legnagyobb, 8 százalékpontos visszaesés Budapesten érte a kormánypártot, de számottevő (45 százalékpontos) volt a támogatók csökkenése a nyugdíjas korosztályban, a vidéki városokban valamint az alkalmazottak körében.

(Szonda Ipsos/Népszabadság)