A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetért a hetedik alkotmánymódosításnak a frakcióközi egyeztetések után kialakult szövegével, ám “politikai kérdések fennmaradtak” – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az előterjesztésről tartott szerdai négypárti – a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik és az LMP részvételével tartott – tárgyalást követő sajtótájékoztatóján.

Az LMP álláspontjáról Kósa Lajos azt mondta, a párt később dönt arról, hogy a szöveg ismeretében támogatják-e az alkotmánymódosítást vagy sem.

A Jobbikkal kapcsolatban azt közölte: a párt továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy ki kell vezetni a letelepedési kötvényt. A Jobbik korábban ezt támasztotta az alaptörvény-módosítás támogatásának feltételéül. A Fidesz szerint azonban ennek semmi köze az alkotmány módosításához, a kötvények ügye finanszírozási kérdés.

A frakcióvezető összegzése szerint a törvényalkotási bizottság elé kerülő alkotmánymódosítási szöveg “minden igényt kielégít, kompromisszumos, mindenkinek benne van a saját javaslata”, “innentől kezdve a politikai kérdések maradtak fenn”, ezek megoldását viszont a frakcióközi megbeszélésen nem tűzték ki célul.

A legfontosabb kompromisszumok között említette, hogy a migrációs kérdésekre vonatkozó jogszabályi területeket sarkalatosnak minősítették, azaz a jelenlévő parlamenti képviselők kétharmadának támogatásához kötöttek.

Az alaptörvény-módosítás biztosítja Magyarország megvédését a kötelező betelepítési kvótától – jelentette ki a politikus.

A parlamenti zárószavazást november 8-án meg lehetne tartani, de végleges döntés még nincs – tette hozzá.

Kósa Lajost kérdezték arról, hogy az Opimus Press Zrt. – amely az Opimus Group nyilvánosan működő részvénytársaság tulajdonában van – vette meg a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-t. Válaszában helyes törekvésnek nevezte, hogy a magyar piacon jelen lévő média minél nagyobb része legyen hazai tulajdonban. Hogy “a legfontosabb kérdésekben megnyilatkozó médiának az elkötelezettsége a nemzet iránt meglegyen, azt leginkább ez a tulajdonosi struktúra biztosítja” – fogalmazott.

Megismételte: a nemzeti tőke nagyarányú részvétele a médiaszektorban nagyon fontos kérdés minden országnak, és “ez nem jelenti a média egyszínűségét”.

Az Opimus egy tőzsdei részvénytársaság, ostobaság Mészáros Lőrinc – felcsúti polgármester – közelinek nevezni, hiszen “az egy nyílt részvénytársaság, nagyon sok tulajdonosa van”, szabadon lehet venni a részvényeit – mondta.

Egy másik kérdésre kizártnak nevezte azt a felvetést, hogy a Népszabadság kormányközeli lap lesz.

Liszkay Gábornak a Mediaworks környékén való “feltűnését” firtató kérdésre azt felelte: Liszkay Gábor nem újságíró, hanem sajtómenedzser, és van példa a magyar médiapiacon is arra, hogy egyik orgánum a másik menedzserét szerződteti.

A témával kapcsolatos szavait azzal zárta: “nem tudom, hogy kinek mi a szándéka a Népszabadsággal kapcsolatban”. “Ez egy olyan médiaügy, aminek egyébként hozzánk semmi köze nincs” – tette hozzá.

A kereskedelemben dolgozók munkavégzésével kapcsolatos KDNP-s tervekről Kósa Lajos kérdésre azt mondta: a kereszténydemokraták szerint úgy kellene elkészíteni a beosztásokat, hogy a munkavállalóknak havonta legalább két szabad hétvégéjük legyen. A javaslaton még dolgoznak.

Újságírói felvetésre a Fidesz frakcióvezetője abszurdnak minősítette a Népszavának azt az információját, amely szerint a kormánypárt törvényben szabályozná, hogyan kell viselkedni az állami rendezvényeken.

MTI