Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy válságos időszakot élünk, a koronavírus-járvány most is megnehezíti a mindennapjainkat. Ehhez képest mégsem gazdasági visszaeséssel kell számolni, és szóba sem jön megszorítás.

Hirdetés

Ismertetése szerint Magyarország gazdasága – köszönhetően részben a jól irányzott és ütemezett kormányzati intézkedéseknek – duzzad az erőtől, a kiemelkedő teljesítményből pedig mindenki részesülhet: a jövedelemadó eltörlése révén a fiatalok, a támogatások és a családi adóvisszatérítés formájában a gyermekes szülők és extra juttatásokkal a nyugdíjasok.

Megemlítette: különleges az is, hogy idén minden nyugdíjas a lehető legmagasabb összegű, vagyis nyolcvanezer forintos prémiumot kaphatott. Az elmúlt napokban mintegy kétszázmilliárd forintot vett kézhez a prémiumban részesülő 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy – ismertette a számokat az államtitkár, hozzátéve: ugyanennyien kapták már meg a nyugdíjkiegészítést is, amely összességében több mint ötvenmilliárd forint pluszpénzt jelentett.

Tállai András kiemelte: a nyugdíjprémiumon és a kiegészítő emelésen felül a nyugdíjasok hamarosan újabb extra juttatással számolhatnak: februárban érkezik meg az idősekhez a 13. havi nyugdíj.

Az államtitkár felidézte, hogy miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon úgy gondolta, minden következmény nélkül meg lehet sarcolni a nyugdíjasokat, korlát nélkül lehet megszorításokkal terhelni a társadalmat. Rezsit és adókat emeltek, megvágták a szociális juttatásokat, és elvették a 13. havi nyugdíjat. Nem törődtek senkivel és semmivel, csak a hatalom és a pénz érdekelte őket, kormányozni viszont egyáltalán nem tudtak. Amit csináltak, azzal tönkretették az országot, a gazdaságot, az időseket, a családokat, a fiatalokat – fogalmazott Tállai András.

Úgy vélte: ha a baloldalon múlna, se nyugdíjprémium, se 13. havi nyugdíj, se rezsicsökkentés nem segítené az időseket.

Hozzátette: Márki-Zay-Péter, a baloldal kijelölt vezetője a gyurcsányi politikát követi, ostobaságnak és hibának tartja a 13. havi nyugdíj visszaadását és azt a rezsicsökkentést is, amellyel egy nyugdíjas átlagosan évi 300-400 ezer forintot spórol meg. A baloldal az idősekre is rászabadítaná a világpiaci energiaárakat – mondta, majd úgy folytatta: a baloldal gazdaságpolitikájával a nyugdíjprémiumra se lenne lehetőség,

Hangsúlyozta, hogy Magyarország történetében először prémiumot is csak a Fidesz-KDNP kormány tudott kitermelni. A baloldali felfogással szemben a kormány most, egy világválság kellős közepén adja vissza a Gyurcsányék által elvett 13. havi nyugdíjat, ami jövő februárban már egy teljes havi nyugdíjat jelent majd. Mindezt szerinte a gazdaság jó teljesítménye, és a megszorításokat elutasító kormányzati hozzáállás teszi lehetővé.

Tállai András közölte: a teljes havi nyugdíjat és nyugdíjszerű ellátást jelentő 13. havi juttatás nagyjából 360 milliárd forintos kiadást jelent a költségvetésnek – s ugyanekkora bevételt a 2,5 millió nyugdíjasnak. Ezek szerint nagyjából négy hónap leforgása alatt – a prémium, a kiegészítés és a 13. havi juttatás címén együttesen – több mint hatszázmilliárd forint érkezik a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülőkhöz.

Korábban írtuk