Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György megosztva kapták az idei „Agy-díjat” (The Brain Prize) „széleskörű, mind elméleti mind kísérletesen kiemelkedő színvonalú kutatásaikért, amelyek feltárták az agykéreg, különösen a tanulási és memória-folyamatokban kulcsfontosságú hippokampusz, ideghálózatainak szerveződését és működését” – jelentette be a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány. Mindhárom kutató Magyarországon született, ketten közülük külföldön -Európában illetve az Egyesült Államokban- élnek, de mindhárom tudós érdeklődési területe az a folyamat, ahogyan az idegsejtek hálózatai feldolgozzák az információt az agyban.

Bár mindhárom magyar kutató tudományos tevékenysége az agyi alapfolyamatok megismerésére irányul, kutatásaik egy sor betegség vagy rendellenesség okainak és tüneteinek jobb megértését tették lehetővé, az epilepsziától a Parkinson-kóron át a szorongásig és az időskori elbutulásig. Ezen kutatások, amelyek összekapcsolják a szerkezetet és a működést a molekuláris szinttől a viselkedésig, a területen etalonná váltak.

Colin Blakemore, az Oxfordi Egyetem professzora, a Díjbizottság elnöke elmondta: „Ahhoz, hogy megértsük az információ feldolgozásával összefüggő folyamatokat az agyban, az idegsejtek felépítése, valamint a közöttük működő dinamikus kapcsolatok teljes megismerése szükséges. Ezen alapjelenségek jelentős részét Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György kutatásaiból ismerjük. Felfedezéseik, és a hasonló pontos munkát igénylő kutatási eredmények nélkül soha nem érthetnénk meg az agy működését.”

Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György Magyarországon született, mindhárman Magyarországon kezdték tudományos pályafutásukat. Ezek a tudósok a kiemelkedően magas színvonalon művelt magyar tudományt szimbolizálják, amely a nehézségekkel és akadályokkal teli hosszabb történelmi periódusok után is megőrizte kiválóságát. Ez a három tudós önállóan, de egymással együttműködve is dolgozik, és mindhárman rendszeresen publikálják eredményeiket. Bár különféle megközelítéseket alkalmaznak, figyelmük középpontjában az idegsejtek komplex hálózatainak szerkezete és működése áll.

A korszerű idegtudományok művelői előtt álló legnagyobb kihívás az agy információ-feldolgozó működésének megismerése. A hippokampusz, amely az agy halántéklebenyének középvonali oldalán található, kulcsszerepet játszik a térbeli tájékozódáshoz és a személyes tapasztalásokhoz fűződő emléknyomok kialakulásában. Az utóbbi években jelentős előrehaladás történt az emberi hippokampusz működésének vizsgálatában, a személyes élmények elraktározásával való szoros kapcsolatának feltárásában, az állatokban pedig az idegsejtek és hálózataik szerveződési törvényszerűségének, aktivitásának leírásában. Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György kiemelkedő jelentőségű felfedezései elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértsük, miként végzi el a tanuláshoz és emlékezéshez kapcsolt feladatait e nagy jelentőségű agyterület.

A díjátadó ünnepség május 2-án lesz Koppenhágában, a díjazottak május 3-án ugyanitt tartják ünnepi előadásaikat.