Fotó: MTI, szerk.
Gál Kinga (Fidesz) (b), Deutsch Tamás (Fidesz) (k) és Ujhelyi István (MSZP) (j)
Hirdetés

A tájékoztatás szerint Deutsch Tamás a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kingát a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki.

A képviselők több szakbizottság esetében is későbbre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így egyebek mellett Trócsányi László (alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság, AFCO), Bocskor Andrea (kulturális és oktatásügyi bizottság, CULT) és Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselők alelnöki jelöléséről is.

Az Európai Parlament eljárási szabályzata vonatkozó cikke alapján az EP plenáris ülése – a házbizottságként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének javaslata alapján – határozza meg az egyes bizottságok alelnökeinek a számát.
Egy parlamenti szakbizottságnak jellemzően négy alelnöke van. A szabályzat szerint az egyes bizottságok elnökségének a parlamenti erőviszonyokat kell tükröznie. Nem lehetséges például csak nőkből, vagy csak férfiakból álló elnökséget felállítani, vagy nem jöhet az egyes bizottságok összes alelnöke egyetlen tagállamból.

Az alelnököket egyetlen szavazólapon választják meg. Azt a legfeljebb tizennégy jelöltet, akik az első fordulóban a leadott szavazatok abszolút többségét megszerzik, a megszerzett szavazatok számának sorrendjében megválasztottnak nyilvánítják. Ha a megválasztott jelöltek száma nem éri el a betöltendő tisztségek számát, az elsővel megegyező feltételek mellett egy második fordulót tartanak a fennmaradó tisztségek betöltésére. Ha szükséges lenne harmadik forduló is, annak során relatív többség is elegendő a fennmaradó tisztségek betöltésére. Szavazategyenlőség esetén az idősebb jelölteket nyilvánítják megválasztottnak.

Az alelnökök rangsora megegyezik megválasztásuk sorrendjével, szavazategyenlőség esetén pedig koruk szerint alakul. Ha az alelnökválasztás közfelkiáltással történik, titkos szavazást kell tartani az alelnökök rangsorának meghatározására.

Az Európai Parlamentnek 22 állandó bizottsága van. Ezek sorrendben: külügyi (AFET), emberi jogi (DROI), biztonság- és védelempolitikai (SEDE), fejlesztési (DEVE), nemzetközi kereskedelmi (INTA), költségevési (BUDG), költségvetés-ellenőrzési (CONT), továbbá a gazdasági és monetáris ügyekkel (ECON), foglalkoztatási és szociális ügyekkel (EMPL), környezetvédelemmel, közegészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal (ENVI), ipar, kutatás és energiaüggyel (ITRE) foglalkozó szakbizottságok, valamint a belső piacért és fogyasztóvédelemért (IMCO), a közlekedésért és idegenforgalomért (TRAN), a regionális fejlesztésekért (REGI), a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért (AGRI), a halászatért (PECH), a kultúráért és oktatásért (CULT), a jogi ügyekért (JURI), továbbá az állampolgári jogokért, és a bel- és igazságügyért (LIBE), az alkotmányos ügyekért (AFCO), a nők jogaiért és az esélyegyenlőségért (FEMM) felelős bizottságok, valamint a petíciós bizottság (PETI).

A Fidesz-KDNP szövetség listájára szavazó magyar választópolgárok arculcsapása, amit az ellenzéki EP-képviselők Brüsszelben műveltek – hangsúlyozta az a közlemény, amit a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja juttatott el az MTI-hez.

A Demokratikus Koalíció, a Momentum és az MSZP képviselői a demokrácia alapszabályait vették semmibe, amikor megpróbálták megakadályozni, hogy a Fidesz-KDNP képviselőcsoport tagjai betöltsék a választási eredmények szerint nekik járó szakbizottsági alelnöki helyeket – fogalmazott a közlemény.

Járóka Lívia múlt heti európai parlamenti alelnökké választása után, a baloldali képviselők kísérlete azonban kudarcot vallott, ugyanis a magyar néppárti delegációnak újabb fontos vezetői tisztségeket sikerült megszereznie – mutatott rá a nyilatkozat, utalva arra, hogy Gál Kingát a Biztonság- és Védelempolitikai Bizottság (SEDE) alelnökének, Deutsch Tamást pedig a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság (CONT) alelnökének választották meg az EP-ben szerdán.

„Felháborító, hogy az Európai Parlamentben a bevándorláspárti képviselők állandóan a jogállamiságról papolnak, ám az EP saját szabályait sem tartják be. Az ellenzéknek semmi sem drága, még a választások eredményének megváltoztatásától sem riadnak vissza” – hangsúlyozta közleményében a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.