A cikk eredetileg a Demokrata hetilap április 6-ai számában jelent meg.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata (archív)
Hirdetés

– Hogyan értékeli elsöprő győzelmét?

– Csodálatos érzéssel tölt el, hogy továbbra is én képviselhetem azt a választókerületet, ahol a Fidesz–KDNP ciklusok óta legmagasabb arányban élvezi a helyiek bizalmát, és negyedik alkalommal sikerült megtartani ezt a pozíciót. Köszönöm a választópolgárok megtisztelő támogatását, lelket melengető érzés, hogy a Rábaközben és Sokoróalján ennyire együtt dobban a szív. Rendkívül sokat köszönhetünk a minket segítő önkénteseknek, akik évek óta értünk, a sikereinkért dolgoznak. Az én körzetemben több száz főről van szó, akikkel nem túlzás, ha azt mondom: helyi politikai családként működünk együtt, mindannyian barátaim is, hálás vagyok nekik. A közel 72 százalékos győzelem az ő elhivatottságuk eredménye is.

– Még miben látja a sikerének titkát?

– Ez a térség rengeteget lépett előre, ahogy a magyar vidék is összességében. Jó itt élni, öröm látni, ahogy folyamatosan nő a népességszám, a települések megteltek élettel. Harmóniában működünk a helyi emberekkel, az önkormányzatokkal, az egyházközségekkel, a civil szervezetekkel és a vállalkozásokkal is. Mindenki egy hajóban evez, és nem tolerálja a széthúzást. Mi a béke és az együttműködés politikáját képviseljük. A magyar vidék reneszánszát éli, a Magyar falu programnak köszönhetően nincs olyan kistelepülés az országban, ahol ne történt volna valamilyen fejlesztés, ezért is nagy köszönet illeti Orbán Viktor miniszterelnök urat. Ezzel szemben a baloldal háborúpárti és vidékellenes retorikát folytatott. A vidék volt ismét a legjelentősebb tényező az országgyűlési választáson, sőt a legjobb eredmények ismét a falusias-kisvárosias körzetekben születtek. Ez nem véletlen, az emberek nem felejtenek. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és vezető politikusai ugyanis olyan otromba kiszólásokat engedtek meg maguknak elsősorban a falusi emberekkel szemben, ami felháborító: butának, agymosottnak, máskor meg gombának nevezték őket.

Korábban írtuk

– Mit tanácsolna az ellenzéknek?

– Régóta mondom, hogy a baloldalnak szembe kell néznie magával ahelyett, hogy sértegetné a vidéket és másokat hibáztatna kudarcos politikájáért. Ideje lenne levonni a következtetéseket, és partnerként kezelni az embereket. Meg kellene ismerniük a magyar vidéket, túllépve a budapesti Nagykörúton, és rájönnének, hogy nem tudatlan emberek élnek a fővároson kívül, sőt: a vidék adja az ország erejét. Ezenkívül pedig Magyarország vezetésére államférfi kell, aki a nemzet érdekeit képviseli, nem pedig minden más külső érdeket. Orbán Viktor ilyen államférfi.

– Mivel hálálja meg a bizalmat?

– Folytatjuk a magyar vidék támogatását, folytatjuk a Magyar falu programot. Nagyon sok fejlesztést elkezdtünk a városainkban is, a saját körzetemben, Csornán és Kapuváron, ezeket mind visszük tovább. A vidék él és virágzik, a következő nemzeti kormány is éppígy szívén viseli majd a sorsát.

– Konkrétabban?

– Sportcsarnokok és idősek otthonai épülnek Csornán és Kapuváron, befejezzük a tanuszodákat, továbbvisszük a lakosság mindennapjait jobbá tevő fejlesztéseket. Nagyszabású utcafelújítási programot folytatunk, illetve Csornán és Kapuváron is fürdőfejlesztéseknek álltunk neki. Ha a megkezdett beruházásokat végrehajtjuk ezekben a kisvárosokban, és továbbiakat tudunk előkészíteni, az már önmagáért beszél. A mi választókerületünkben ugyanakkor a többség a kistelepüléseken él, bízom benne, hogy még nagyobb intenzitással fejlesztjük tovább a magyar falvakat.