Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Kiemelte: meghatározó kérdés a két politikai erő küzdelmében, hogy miként gondolkodnak a szabadságról.

A kormánypártok a szabadság fogalma mellé mindig odateszik a felelősséget is. Amikor Európában gondolkodnak, akkor a keresztény gyökerű európai kultúra védelmére, a közösségek megerősítésére és az emberi méltóságra helyezik a hangsúlyt, nem Európai Egyesült Államokban, hanem a szabad nemzetek szövetségében, abban az Európai Unióban gondolkodnak, amit az alapítók elképzeltek. Ugyanakkor amikor a nyugat-európai szabadságfogalom érvényesül, akkor az a családok, az egyházi közösségek és a nemzet közösségét gyengíti – állapította meg Harrach Péter.

Kitért arra is: a kampányküzdelemben meg kell jelennie az erőnek, a győzni akarásnak, ezzel nincs baj, ez megfelel az európai normáknak. Az alpári hang és az ízléstelen megjegyzések azonban nem tartoznak ebbe a körbe, különösen azok részéről, akik egyébként európaiságot hirdetnek. Úgy látta: ez nem ért véget a kampánnyal. A kormánypárti politikus az előtte elhangzottakat úgy értékelte, hogy az ellenzék önmagát mutatta be. Rámutatott: azt a higgadt hangot kell képviselni egy ilyen választás után, amit ők eddig is képviseltek.