Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Németh Szilárd a nándorfehérvári diadal emléknapján, a budai Várban tartott megemlékezés után nyilatkozva azt hangsúlyozta: ez a diadal abban az időben is egy világraszóló győzelem volt. Felidézte: II. Mehmed török szultán óriási seregével – amivel egész Európát meg akarta hódítani – a csata előtt azt mondta: reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját Bécsben fogja elfogyasztani. A csaknem három hetes – július 4-től július 22-ig tartó – csatában három nagyszerű hadvezér: Hunyadi János, sógora, Szilágyi Mihály, valamint Kapisztrán János vezetésével sikerült megállítani, legyőzni és hetven évre távol tartani Európától a török sereget.

„Nemcsak Magyarországot védtük meg, hanem egész Európát, az egész keresztény Európát” – emelte ki az államtitkár. Erre emlékeztet a déli harangszó is, hiszen addig nem volt ilyen jelentős méretű győzelem az oszmán sereg felett. Ez volt az első, 1456. július 22-én. Úgy értékelt, ez a győzelem a népek, nemzetek összefogásáról, a példaértékű hazaszeretetről, a keresztény kultúra védelmének fontosságáról szól.

Kitért arra is, hogy most is hasonló a helyzet, mert most is meg kell védeni a keresztény Európát. A bevándorlást mindenképpen meg kell állítani, mert „csak így védhetjük meg európaiságunkat, az európai kultúrát” – szögezte le, hozzátéve: „csak így szolgálhatjuk az emberek biztonságát”.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség teljes képességével védi a határokat. A legmodernebb technikát is bevetették: azokat a H145M típusú helikoptereket használják felderítésre, amelyek tavaly és idén érkeztek a Magyar Honvédséghez.

Korábban írtuk

Kiemelte: mióta a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések időszaka véget ért, egyre nagyobb a migrációs nyomás a magyar határon. Ebben az évben 15 ezer embert fogtak el. Az év elején még átlagosan napi 50 volt az elfogások száma, majd lecsökkent, most viszont már 70-80.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet, hogy már nem csak a bevándorlás és a terrorizmus jár „kéz a kézben”, hanem a bevándorlás és a koronavírus-járvány is. Így már nem csak közbiztonsági és terrorizmus elleni intézkedésről, hanem a járványügyi helyzetről is szó van. Azt mondta: a migránsok, akiket az embercsempészek, ngo-k segítenek, akiket „meghívnak a brüsszeli és a hazai baloldali szereplők”, olyan területekről érkeznek, amelyek a leginkább fertőzöttnek számítanak, gócpontok.

Az államtitkár azt mondta: a koronavírus-járvány elleni védekezésben „győztesnek tekinthetjük magunkat”, de a veszély nem múlt el. Németh Szilárd kiemelte: az illegális migráció is fokozza a veszélyt, ezért arra kéri az embereket, hogy a nemzeti konzultációban fejtsék ki a véleményüket.