Hatalmas és kiterjedt értékkonfliktus

–  Jean-Claude Juncker kapta a European Leadership Awardsot, azaz ő lett az év európai vezetője. Ez vicc vagy provokáció?

–  Juncker két nagy hibát is ejtett bizottsági elnöki működése során. Az egyik, hogy beengedte a migránsokat az unióba, a másik pedig, hogy kiengedte a briteket az unióból. Amúgy pedig az évek óta tartó különféle válságokat, így például az energiaválságot, az eurózóna válságát vagy az unió határán zajló ukrán válságot sem tudta kezelni. Tevékenysége egyértelműen negatív, a címet világnézeti alapon kapta, vélhetően liberális üzleti köröktől.

–  A közelgő választás központi kérdése a migráció. Brüsszel azonban keveset beszél róla, inkább a környezetvédelem felé tereli a figyelmet… Mi ez? A szavazók éberségének elaltatása?

–  A klímaváltozás fontos téma, és kiváltó okként kapcsolódik a migrációhoz is, de Brüsszel nem ezért beszél róla. Az uniós elitnek meg kellene szabadulnia attól az erőltetett bűntudatkultusztól, ami a Nyugat gyarmattartó múltjából fakad, és álságos, kétszínű politikai viszonyulást hozott létre a korábbi, gyarmati térségek irányába. Valójában az lenne a fontos, hogy az EU gazdaságilag, de környezetvédelmileg is helyben segítse ezeket a területeket, hogy ott maradjon az érintett államok robbanásszerűen növekvő népessége. Csakhogy mint számos egyéb témát, a migrációtól kezdve a jogállamiság és a demokrácia kérdéséig, a nyugati elit ezt is leöntötte egy posztmodern, liberális mázzal. Világias vallást és ideológiát próbál létrehozni a zöldtémából, amelynek többek között olyan bornírt és a demográfiával, valamint a migrációval összefüggő vadhajtásai vannak, mint amelyeket a magyar kormány családvédelmi programja kapcsán hallhattunk mostanság Nyugatról. Eszerint az a helyes, ha minél kevesebb gyermeket vállal a nyugati civilizáció „fehér embere”, mert az itteni lakosságnak a legnagyobb az „ökológiai lábnyoma”. Ők így értelmezik többek között a környezetvédelem kérdését.

–  Brüsszel támadja a magyar babaváró támogatás intézményét is. Kell hogy legyen valahol, nagy magasságban valamilyen mesterterv az európai civilizáció megsemmisítésére. Aminek az első lépése az, hogy tehetségtelen és vitatható jellemű politikusokat kell az európai vezetés élére tenni…

–  Nem azokat minősíti a kialakult helyzet, akik ezt a vezetést kritizálják, hanem azokat, akik támogatták és Európa élére tették Junckert és a többieket. Sőt, itt a következő hullám, hiszen látjuk, hogy Manfred Weber és Frans Timmermans, a két futtatott jelölt is teljesen alkalmatlan a vezetésre. Webernek semmiféle kormányzati tapasztalata nincs, amúgy pedig abszolút karakter nélküli politikus, aki angolna módjára csúszik mindig oda, ahol hasznot remél. Egyszer büszke Európa templomaira, máskor pedig legalizálni akarja az illegális migrációt, és üdvözli a ramadánt. Ráadásul gondok vannak a költségelszámolásával is… Timmermans mögött pedig egy mikroszkóppal is alig mérhető holland törpepárt áll. Ez elegendő legitimáció lenne ahhoz, hogy ő irányítsa majd Európát? És igen, a „tervről” szólva mindig azt szoktam mondani, hogy nincs összeesküvés-elmélet, de összeesküvés-gyakorlat igen. Szerintem nem létezik „központi vezérlőterem”, de akár a folyamatok véletlen vagy tudatos összjátéka zajlik, mindenképpen kirajzolódik az a kép, amely szerint két fő irányból éri támadás a tradicionális európai kultúrát, a jellegzetesen európai életmódot és mentalitást. Az egyik „roham” nyugatról érkezik, a liberális gondolkodás és a multikulturalizmus jegyében, az „egység a sokféleségben” jelszavával. Főbb eszközei a politikai korrektség, az érzékenyítés, az ateizmus és az értékek viszonylagossá tétele… A másik oldalról pedig a keletről induló migráció veszélyeztet bennünket. És kirajzolódik a két támadási irány közötti aktív, de szürreális szövetség is, amely a formálisan jogegyenlőséget hirdető európai posztmodern liberálisoktól az annak „értékeit” tagadó, az európai létmóddal össze nem férő muszlim bevándorlók tömegéig.

–  A muszlimok azt hiszik, hogy sikeresen terjeszkednek. De egyes elemzők szerint valójában csak felhasználja őket a háttérhatalom Európa és a nyugati civilizáció tönkretételére, a globális világ­uralom megteremtésére. Aztán a muszlim kultúra is sorra kerül…

–  Szerintem nem létezik olyan „politikai boszorkánykonyha”, ahol efféle terveket, képleteket egy kockás füzetbe vezetgetnek. De… A nyugati civilizációban két, jól elkülöníthető és egymást kölcsönösen kizáró világnézeti alapállást látni ma. Az egyik a totális egyenlőségmánián, az értékek relativizálásán, csereszabatosságán és a semlegességkultuszon nyugszik, és ebből fakad az erőltetett népességcsere gondolata is. Ha ugyanis etnikailag mindenhol keverednek a társadalmak, akkor eltűnnek a nemzeti különbségek, identitások, és így létrehozható a kontinenst átfogó „egység”, hiszen mindenütt kevert népesség lesz. A másik tömb a teremtés tiszteletének elvét vallja, amely szerint az egyes kulturális magatartásformák, viselkedési kódexek, értékskálák között nincs abszolút értelemben vett egyenlőség. A világ rendezett, hierarchikus, és ezt nem is kell megváltoztatni, hiszen épp a természetes rend tiszteletével juthatunk el az igazsághoz. A liberálisok tagadják ezt, materiális szemléletük alapján a világot meg lehet, meg kell változtatni. Akik a teremtett rendben hisznek, azok viszont tudják, hogy az Úr „örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztotta az ember fiait, megszabta a népek határait”. És ebből fakadóan nem hisznek a globális struktúrában, vagyis abban, hogy ha összekeverjük a népeket, akkor jobb lesz a világ.

–  Vajon miben reménykedhet a nyugati, progresszív tábor? Az Európába érkező muszlimok meghagyhatják ezt a modernista és számukra megvetett kultúrát?

–  Az iszlám egy Európán kívüli, erős identitástudattal rendelkező és ezt védelmező civilizáció, amely mindig is hódító jellegű volt. Khomeini ajatollah is leszögezte, hogy „az iszlám vagy politika, vagy nincs iszlám”. A liberálisok persze sokszor mondják, mindig is létezett népvándorlás. Ez igaz is, csak az a probléma, hogy a nagy népmozgásoknak mindig az lett a vége, hogy a kultúrát, amely nem tudta vagy nem akarta megvédeni magát, leigázták a beáramló, idegen tömegek.

–  Nyilván ezért állítja ön, hogy az EP-választás messze túlmutat sajátmagán. Egy fölényes, progresszivista és föderalista győzelem veszedelmesen nagy lépés lenne a nemzetek és a rájuk jellemző kultúrák megszüntetése felé…

–  Öröm az ürömben, hogy a migráció témája felszínre hozott olyan világnézeti törésvonalakat, melyek már régóta ott húzódnak a nyugati civilizációban, és ezeket érdemes figyelembe venni az EP-választás kapcsán is. Ha ugyanis a mostani bevándorlási hullámról beszélünk, akkor valójában nem eszközvitát folytatunk az illegális vagy legális migrációról. A vita tárgya valójában az, hogy önmagában üdvös dolog-e a multikulturalizmus Euró­pában, vagy sem? A „multikulti” megítélése pedig nyilvánvalóan hatással van arra, hogyan viszonyulunk a nemzeti identitás kérdéséhez, de a lakosságcsere megingatja az államok szuverenitását is, hiszen ennek egyik alappillére a lakosság etnikai összetétele. Ha pedig identitásról és szuverenitásról van szó Európában, akkor óhatatlanul felmerül a keresztény hagyományhoz való viszony, amely ebben az értelemben nem „csak” vallás, életmód-, értékrend-, struktúra-meghatározó tényező is. Ahogy Antall József mondta: „Európában az ateista is keresztény.” És ha azon gondolkodunk, hogy ragaszkodunk-e ezen keresztény örökséghez, vagy sem, akkor olyan szőnyeg alá söpört, illetve liberális iga alá hajtott ügyeken is el kell gondolkodnunk, mint az abortusz, az eutanázia, a homoszexuálisok házassága, a drogliberalizáció vagy a genderkérdés…

–  Feltűnő az unión belül a jog válsága is. Ez is egy teljesen új korszak nyitányának a jele?

–  A jog nem önmagában vett értékrendszer. A politika része, és olyan világnézeti hatások mentén alakul és formálódik, amelyekről az előbb beszélgettünk. A jog világára is igaz a csurkai mondás, amely szerint a „szakmaiság bolsevista trükk”. A progresszív tábor azt hirdeti: létezik a „tiszta jog”, egy objektív viszonyítási rendszer, nagybetűs „Tudomány”, amellyel semleges módon ítélhetjük meg a dolgokat. Valójában azonban a jog a különböző világnézetek, ideológiai megfontolások átvetítése egy adott társadalmi alrendszerre. Annak, hogy egy állam alkotmánya, büntető- vagy polgári joga mit mond egyes felvetődő „hétköznapi” kérdésekre, értékrendbeli támaszai vannak, még ha a liberálisok a „semlegesség” mázába akarják is becsomagolni saját ideológiájukat. A magyar Alaptörvény például azt mondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke, Judith Sargentini szerint ez kirekesztő, nem eléggé „semleges”. Hiába próbálják ezt eladni „szakmai vitaként”, ez igenis világnézetek harca. A humán tudományok, így a jog szakmai fetisizálása, „szcientifizálása” tehát megtévesztő dolog. Fegyver a liberálisok és az emberi jogi fundamentalisták kezében, akik a céljaik megvalósításához el akarják jogiasítani a politikát. Ez a jurisztokrácia lényege, amiről Pokol Béla alkotmánybíró is beszél. Ennek része a politikai döntéshozatal kiszervezése is, vagyis az, hogy ne az államok választott, politikai felhatalmazással bíró entitásai hozzák meg a lényeges döntéseket, hanem a nem választott vagy csak nagyon áttételes legitimációjú nemzetközi szervezetek, bíróságok, jogi szakértők. A mai liberálisok már csak egyetlen lépésre vannak attól, hogy a politikai legitimációt ne a népszuverenitásból eredeztessék, hanem az „uniós értékekből” vagy a „nemzetközi standardokból”. Bár szellemi elődeik voltak azok, akik az általános választójogért, a „tömegek uralmáért” küzdöttek történetileg, ha számukra kedvezőtlen irányba kanyarodnak a dolgok, új legitimációs forrásokat, egy globális alkotmányjogot teremtenek. Így egy kormány döntései nem attól függenének, hogy van-e rájuk választói felhatalmazás, hanem hogy kiállják-e például az „uniós értékek próbáját”. Az olyan, objektívnek és szakmainak kikiáltott standardokkal, mint a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok valójában saját liberális krédójukat igyekeznek álcázni.

–  Ezt le kell szavazni május 26-án… Elegen leszünk?

–  Az EP-választás „csak” egy csata egy hosszú harcban, mely arról szól, milyen életet szeretnénk örökül hagyni gyermekeinknek Európában. A migráció körül forgunk, valójában viszont arról a hatalmas és kiterjedt értékkonfliktusról szólnak a folyamatok, amelyről eddig beszéltünk. Ezért mutat túl önmagán a voksolás.

–  Itt járt Salvini, itt járt Strache, folynak az egyeztetések, a V4-ben mindennaposak a találkozók. De hogyan bővülhetne tovább a szuverenista államok köre?

–  Először látni kell az EP-választás konkrét eredményét, ennek fényében lehet majd gondolkodni erről. A szavazás meg fogja mutatni a szuverenista és föderalista erők súlyát, de az biztos, hogy az európai pártszerkezetekben átalakulás várható. Minimális esélyt mutatkozik rá, hogy a Néppárt észhez tér, és jobbra nyit, de inkább azt látom most valószínűnek, hogy az ottani, valóban keresztény jobboldali erők valamilyen együttműködést fognak keresni a Néppártól jobbra álló, de felelős politikai erőkkel: hogy ez egy új pártcsalád, mozgalom vagy a szövetség lesz, nehéz megmondani. Az EP mellett érdemes figyelni a tagállami választásokra is, hiszen az EU bizottságának elnökét mégiscsak az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács jelöli, és itt se látni most tisztán, többek között például a közelgő őszi lengyel választások miatt. Ha viszont egy picit hátrébb lépünk, azt látjuk, hogy a „nagy vita” a demokrácia megítélése, jelzője körül zajlik: kizárólag liberális demokrácia létezik-e, ahol a liberalizmus lassan fontosabb, mint a demokrácia, vagy van ennek egy keresztény, illiberális vagy többségi alternatívája is? Az USA-tól elkezdve Brazílián át az EU-ig ez a kérdés is nagyban áthatja a politikai vitákat, és az erre adott válasz mentén alakulhatnak az erőviszonyok május 26. után a kontinensünkön is.

–  Felébrednek a nyugati társadalmak, vagy beleragadnak eddigi megosztottságukba?

–  Nyugaton már nagyon régóta folyik a társadalmak érzékenyítése, elsősorban nem is politikai, hanem azon kívüli eszközökkel. A fogyasztói kultúra, a PR-, reklám-, film- és marketingvilág folyamatosan egy beteges, egyszerre szélsőségesen individualista és radikálisan multikulti társadalomfelfogást közvetít, sajnos sokszor nálunk is. Ez egyébként nagyon hatékony eszköz, hiszen észrevétlenül csempészi be az emberek hétköznapjaiba azokat a „modern értékeket”, melyekre alapozva utána a politika sikeresen visz dűlőre olyan ügyeket, mint a homoszexuálisok házassága, a gendersemleges mosdók vagy a migránsok befogadása. A nyugati társadalmak előtt lassan már nem az a kérdés, hogy ezt akarják-e vagy sem, hanem hogy mindezzel hogyan tudnak együtt élni. Európa eddig „szerencsétlenebbnek” hívott felén nekünk viszont még megvan a lehetőségünk eldönteni, kell-e nekünk mindez.