Menczer Tamás kijelentette: a magyar emberek világosan látják, hogy mi a tét, ezért a kormányt és a kormánypártokat támogatják. „Brüsszel régi embereit újra és újra elzavarják, most is így történt, és Brüsszel új embere, Magyar Péter, akit hívhatunk Brüsszel Péternek is, nem is mert rajthoz állni” – tette hozzá. Menczer Tamás úgy vélte, hogy a baloldali pártok a Tiszával is, Tiszástól-mindenestől kikaptak volna.

Hirdetés

A részvételi adatokról azt mondta, az teljesen átlagos, sőt egy kicsivel átlag feletti volt. Menczer Tamás hangsúlyozta, az emberek döntöttek, ha úgy tetszik, megvolt az előrehozott választás: 64 százalék Fidesz-KDNP. A választási eredmény kapcsán szólt arról is, nem látja az elkényelmesedést Orbán Viktor miniszterelnökön és a Fidesz többi vezetőjén.

A nemzetközi politikai helyzetről Menczer Tamás azt mondta: a háborúpártiak meg ezek a bevándorláspárti genderpárti erők Washingtont elvesztették. De Brüsszelben még ott vannak, sőt Brüsszelben ők adják a többséget. Ott mi, patrióták vagyunk az ellenzék. Mi képviseljük a lázadást. Hozzátette, hogy Donald Trump győzelme után ezek az erők minden erejüket Brüsszelre fogják összpontosítani, és ott lesz a döntő ütközet.

A távozó amerikai nagykövetről, David Pressmanről azt mondta, hogy ő egy Soros-katona volt, nem nagykövet, és rombolta a két ország kapcsolatát. „Ránk akarta hozni a háborút, a bevándorlást, a gender marhaságot, és csalódott, hogy nem sikerült” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy az új adminisztrációval, Trump elnök hivatalba lépésével a magyar-amerikai kapcsolatok politikai szinten is virágkorukat élhetik, ahogyan ez Donald Trump első elnöki időszakában volt.

Korábban írtuk