Fotó: MSZP Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

– A Fővárosi Törvényszék befogadta a Pest megyei MSZP perindítványát, amelyben a párt tavaly őszi tisztújító kongresszusának hatályon kívül helyezését kezdeményezték – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a szervezet korábbi elnöke. Kovács Barnabás elmondta: befogadták azt az indítványukat is, amelyben azt kérték, hogy a bíróság mondja ki, a kongresszus előtt jogellenesen oszlatták fel a párt Pest megyei szervezeteit.

Tavaly szeptemberben vitatható körülmények között választották meg Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest az MSZP társelnökeivé. A megméretésen ugyanis Mesterházy Attila is elindult volna, ám amikor a Republikon Intézet felméréséből kiderült, hogy a korábbi elnök nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb Tóthnál, a pártvezetés hirtelen feloszlatta a Pest megyei szocialistákat, arra hivatkozva, hogy törvénytelen a gazdálkodásuk – idézi fel a cikk.

A teljes írást erre a linkre kattintva olvashatják el.

Korábban írtuk