Természetesen, a mai kor kívánalmainak megfelelő energiaracionalizálási program zajlik le a régebbi építmény felújítása során, korszerűsítik a hűtést, fűtést, világítást, nyílászárókat cserélnek, akadálymentesítenek mindenütt. Lényeges változtatás lesz, hogy az elavult szanatórium épületéből számos osztály is átköltözhet a kórház központi telephelyére az építkezés nyomán, ami régi kívánsága a tatabányaiaknak, s a környékről érkező betegeknek. Bezárják az elavult bányászkórház rendelőjét, onnan is az új központba költözik minden szolgáltatás. A mai igényekhez igazodó bútorok, eszközök, felszerelések szintén óriási összegeket emésztenek fel, végre e téren is álmodhatnak merészeket az orvosok, akik a nehezebb körülmények között, a szűkösebb időkben is helytálltak, s helytállnak. Régi vágy Tatabányán a képalkotó diagnosztikai berendezés, az MR-berendezés beszerzése ezt is valóra váltja. A struktúraváltást hangsúlyozó tervezet tartalmazza a szakmai koncentrációt s a belső működés ésszerű átszervezését. Nem mellékesen 252 ággyal gyarapszik a jelenlegi fekvőbeteg-ellátás.