Fotó: facebook.com/Varga Judit, archív
Hirdetés

Varga Judit közölte: a karrierprogram keretében a hallgatók tapasztalt brüsszeli diplomatáktól tanulva készülhetnek fel uniós karrierjükre. A képzés célja – tette hozzá -, hogy minél több, Magyarországot határozottan és hatékonyan képviselő szakembert tudjanak felmutatni, és közülük minél többen kerüljenek vezető pozícióba az Európai Unió intézményeinél.

Ismertette: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem június 1-jéig fogadta a pályázatokat, amelyre mintegy 200 fiatal jelentkezett. A díjmentes képzés 2020 szeptemberében kezdődik és 6 hónapon keresztül tart, amelyet az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) versenyvizsgájára való felkészítő követ.

Varga Judit hangsúlyozta: a képzés során kiemelt hangsúlyt kap az angol és egyéb nyelvi készségek elmélyítése, valamint az innovatív megközelítésű gyakorlati oktatás.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott: „A cél, hogy friss szemlélettel, harcedzett brüsszeli diplomaták segítségével építsünk egy erős Magyarországot, egy erős nemzetek Európájában.”