„A férje idiótán mosolyog és kalimpál a kezeivel” – mondta a beszélgetős műsorába vendégként meghívott Dobrev Klárának Havas Henrik. A first lady-t láthatóan váratlanul érték a bántó szavak, de próbált kiállni Gyurcsány Ferenc mellett.
Havas Henrik azt kezdte el fejtegetni Dobrev Klárának, hogy véleménye szerint a miniszterelnök nem képernyőképes embereket választ a kormányba, és nem vacakolt, példaként hozta fel magát Gyurcsány Ferencet is.
Draskovics Tiborról azt mondta: nem való miniszternek, mert ronda, a média uralta világban pedig a megjelenés a legfontosabb.
„Nem értek egyet azzal, hogy a külsőségek alapján kellene kiválasztani a politikusokat. Szerintem Gyurcsány Ferenc jóképű, de lehet, hogy más nem így gondolja” – mondta a miniszterelnök felesége, férjét védve.
Havas persze nem értett egyet, s további „előnytelen” politkusként megemlítette még Molnár Lajos és Horváth Ágnes nevét is.
(hirado.hu/Napi Ász)