Az ellenzéki pártok egy része szerint Orbán Viktor „letette a fegyvert” szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén, mások azt emelték ki, hogy a miniszterelnök elvesztette szövetségeseit, és „elfelejtette” a lex-CEU-t és a civiltörvényt.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, „Orbán szégyent hozott Magyarországra és mostanra láthatóan beleragadt saját hazugságspiráljába”. A kormányfő már nem tudja, hogy mit hirdessen a plakátokon és mit mondjon a zárt ajtók mögött. „Orbán Viktor vereséget szenvedett és nem először kényszerült fegyverletételre” – tették hozzá.

A szocialisták szerint ahhoz, hogy „az illiberális rezsim bűneinek következményei ne Magyarországot és a magyar embereket sújtsák, le kell váltani az orosz bábként működő Fidesz-kormányt”.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány kapitulált, térdre ereszkedett Brüsszel előtt és kiszolgáltatta Magyarországot egy olyan nemzetközi erőtérnek, amelynek nem lett volna szabad. Szerinte ezt jelzi, hogy a Fidesz-kormány mégis beengedi a migránsokat Magyarországra: olyan 14 és 18 év közötti fiatalokat, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne itt.

A politikus megfogalmazása szerint Orbán Viktor nem tudja megvédeni Magyarországot, „egyértelműen letette a fegyvert”, ezért a Jobbik arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy jövő kedden adjon magyarázatot a „hazaárulására”.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Néppárt szőnyeg szélére állította Orbánt, akiről végképp bebizonyosodott, hogy minden szövetségesét elveszítette. A párt örömmel nyugtázta, „végre az Európai Néppárt is kezdi megérteni, hogy Orbán Viktor már nem csak saját hazáját teszi tönkre, de veszélyes az Európai Unióra nézve is”.

Az Együtt azt közölte, Orbán Viktornak végleg be kell látnia, hogy a lex-CEU-val és a civil szervezetek megbélyegzését célzó törvény tervével túlment minden határon: egyszerre intéz támadást a vélemény szabadsága és az egyetemi autonómia sok évszázados európai értékei ellen.

MTI