A SZBU közölte, hogy a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indítottak a képviselők ellen.

Hirdetés

További részleteket nem közöltek, hivatkozva arra, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket – írta a hírportál.

December 1-jén hozta az SZBU nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt. Az eset még november 21-én történt, de a himnuszéneklésről titokban készített videofelvétel csak jóval később került napvilágra. Az SZBU akkori közlése szerint a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része a magyar himnuszt. „A biztonsági szolgálat dokumentumokat kapott az eseményről, és most gondosan ellenőrzi őket. Az ellenőrzés eredményei alapján megteszik a megfelelő válaszintézkedéseket” – közölte december 1-jén az SZBU.

Még aznap a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.

Korábban írtuk

Скандал на Закарпатті: у Сюртівській ОТГ голова з депутатами після присяги співали угорський гімнПро " подвиги" цього одіозного екс-голови Сюртівської сільської ради вже писали у ЗМІ. На жаль, правопохоронні органи скромно мовчать. На місці колишнього клубу зараз ресторан, приміщення сільради виставлено на продажу, але…. правопохоронці мовчать. Мовчать і про той факт, що голова ОТГ в інтерв'ю стверджував, що українці вороже ставляться до угорців. Хіба це не розпалювання міжнаціональної ворожнечі? Про фальсифікацію виборів взагалі окрема тема. Безкарність породжує нові злочини. У день гідності і свободи України у Сюртівській ОТГ приймали присягу і співали угорський гімн. Виходить, що присягали на вірність сусідній державі? У нас готують кримський сценарій, а потім плакатимуться і голоситимуть про втрату Закарпаття? Здається, сценарій відкатаний. Про подальші факти злодіянь у наступних матеріалах.

Posted by Закарпаття ТОП on Sunday, November 29, 2020