A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt, innen jelentette be, hogy megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.

Hirdetés

Kiemelte, hogy Magyarország a vakcinabeszerzés tekintetében kifejezetten sikeres volt, hiszen több forrásból tudott oltóanyagokat vásárolni, mint a többi európai uniós tagállam, és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan meg tudta kezdeni az oltási kampányát, majd elsőként nyithatta újra a gazdaságát Európában.

A tárcavezető rámutatott, hogy ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette.

Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy a fertőzési számok egyre romlanak, és a megfigyelhető tendenciák azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni szinte minden ország számára.

„Abban konszenzus van most már globálisan, hogy az oltás jelenti a megoldást. Tehát minél több ember kap oltást, annál nyugodtabban várhatjuk a negyedik hullámot, az annál kevesebb kárt tud okozni” – fogalmazott.