Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Facebook
Hirdetés

Bali Tamás ezredes, a bázisparancsnok helyettese a katonák fogadása után elmondta: 13 magyar katona négynapos tűzoltási feladaton vett részt két Mi-17-es helikopterrel Szlovéniában, ahol jelentős szerepet vállaltak a térségben az elmúlt napokban kialakult és terjedő erdőtüzek oltásában.

Hozzátette: a két helikopterrel hattagú gépszemélyzet utazott. Egy gépszemélyzetet két pilóta és a fedélzeti technikus alkot, aki az oltási feladatnál a ballonok merítését és ürítését koordinálja.

Emellett hét emberből álló repülőműszaki csapat vett részt a feladat végrehajtásában, ők a két helikopter folyamatos üzemkész állapotát biztosították – mondta az ezredes, megjegyezve: feladatuk volt emellett azoknak a ballonoknak az üzemkészen tartása, amelyekkel a tűz oltása zajlott.

Bali Tamás megjegyezte, a tűzoltás rutinfeladatnak számít, de a szlovéniai tűzoltásban több nemzet vett részt sok – forgószárnyas, illetve merevszárnyú – légi járművel, ugyanabban a légtérben.

Korábban írtuk

Remzső Zsolt őrnagy, a szolnoki bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának egyik rajparancsnoka elmondta: több hasonló bevetésen voltak már Magyarországon és külföldön egyaránt.

A szlovéniai tűzoltást nehezítette, hogy magas hegyek között kellett végrehajtani, ahová a tűzoltók nem juthattak fel, továbbá világháborús bombák robbantak fel a tűz miatt – tette hozzá.

Kiemelte: a magyarok osztrák, horvát, olasz, román, szerb és szlovák katonákkal együtt oltották a tüzet. Lezárt légtérben, „nagyon komoly” légi forgalom mellett kellett végezniük a vízemeléseket. Sok helyen vízemelő depókat hoztak létre, volt egy folyó is, ahonnan lehetett vizet kiemelni – mondta.

Beszámolt arról, hogy egy-egy alkalommal két tonna vizet is felemeltek és szállítottak a helyszínre, mintegy öt-hat percenként. Ez jelentős segítséget jelentett a tűz oltásában – mondta az őrnagy.

Ruszin-Szendi Romulusz tájékoztatása szerint a tűz oltásában több nemzet is részt vett, akikkel az együttműködés könnyen és professzionálisan ment, de a munkákat az állandó füst, tűz és hő, valamint a magas levegő-hőmérséklet is nehezítette.

A honvédség parancsnoka hozzátette: Magyarországon ilyen tűzoltási feladatokat kevésszer kell végrehajtaniuk, de gyakorolják, és kiképzett, tapasztalt személyzet áll rendelkezésre. A katonák bizonyították maguknak és a magyaroknak, illetve a szomszédos nemzeteknek is, hogy a Magyar Honvédségre lehet számítani – fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz.