„A magyar gyermekvédelmi törvény rendelkezései, valamint a tudományos élet szabadságát és a menedékjogot érintő súlyos kockázatok konkrét és közvetlen hatást gyakorolnak a chartának való megfelelésre három kohéziós program és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap egyes célkitűzéseinek végrehajtásakor. Ezen okok miatt Magyarország e programok vonatkozó részei tekintetében jelenleg nem teljesíti az Európai Unió Alapjogi chartájában foglalt feltételeket” – olvasható az Európai

Hirdetés

Bizottság tájékoztatásában, miután elfogadták a Magyarországgal kötött, a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021 és 2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozó – partnerségi megállapodást. Továbbá közölték, a kohéziós politikai és belügyi programok végrehajtásához a tagállamoknak a chartával összhangban megfogalmazott feltételeknek kell megfelelniük.

Mindez éles ellentétben áll azzal a baloldali álhírrel, hogy a gyermekvédelmi törvénynek nincs köze a brüsszeli zsaroláshoz.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk