Helyi piac Pilisszentivánon
Márciusban a legkomolyabb érdeklődő Preisz Tibor, a pilisszentiváni Fiat-szerviz tulajdonosa volt. A pesthidegkúti, első őstermelői helyi piaci napok megvalósítója és a vállalkozó egy hónapos munkájának köszönhetően május 16-án, reggel nyolc és tizenhárom óra között Pilisszentivánon is közvetlenül a gazdáktól vásárolhatnak zöldséget, gyümölcsöt, mézet és füstölt húsárut mindazok, akik ellátogatnak a helyszínül szolgáló Fiat-szerviz területére.
Amennyiben sikeres lesz ez a kísérleti nap, akkor egy engedélyeztetési eljárás után a későbbiekben rendszeressé is válhatnak az ilyen alkalmak Pilisszentivánon.
– Ne feledjük, ha a multik hoz megyünk bevásárolni, azt a pénzt, amit kifizetünk a kasszánál, kiviszik külföldre, ahol külföldi áruval pakolják meg a kamiont, és az abból keletkező magyarországi haszon pedig ismét külföldre kerül. Ha viszont egy hazai őstermelőtől vásárolunk, akkor ő a bevételét valószínűleg valahol itthon fogja elkölteni. A lényeg az, hogy végre minden lehetséges módon összekapaszkodjunk, mert csak így, egymást segítve tudunk fennmaradni – mondta Preisz Tibor, aki a helyszínt biztosítja a piachoz.
Szilágyi Zsoltnak kezdetben az volt a célja, hogy felépítsen egy minta helyi piacot, 2006 óta a budapesti II. kerületben, Pesthidegkúton, a máriaremetei cserkészház kertjében számos piaci nap vonzotta már az árusokat és vásárlókat egyaránt.
Most, második lépésként Pilisszentivánon és környékén kerül megrendezésre ilyen piaci nap. És ami a mai világban mindenképpen nagy szó, ez számára vagy a pilisszentiváni szervezők számára nem üzlet: a bevétel egésze az árusoknál – magyarul a gazdáknál – marad.
(bp)
—————–
A pilisszentiváni piac helye és időpontja: május 16., szombat, 8 és 13 óra között a Fiat-szerviz telephelyén (Bánki Donát utca).
A helyi piacokról bővebb tudnivalót Szilágyi Zsolttól a (06 20) 459 9093-as telefonszámon, vagy a szilagyi.zs@vivamail.hu e-mail címen lehet megtudni, honlapjának címe: www.freeweb.hu/helyipiac.