Megújult a régi városfal egy szakasza Egerben a vár állagmegóvó rekonstrukciójához kapcsolódóan – jelentette be sajtótájékoztatón a megyeszékhely polgármestere.

Fotó: MTI, Komka Péter


Fotó: MTI, Komka Péter

Habis László elmondta: a Modern Városok Program, valamint a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében 6 milliárd forintot meghaladó értékben megvalósuló beruházások egyik fontos, egyben leghamarabb elkészült eleme az Eger történelmi centrumát hajdan körülvevő városfal rekonstrukciója.
    
A nyár végén kezdődött helyreállítás keretében mintegy 57 millió forintból egy 16. és 17. században épült, városképi jelentőségű műemléki értéket sikerült megmenteni az utókornak, amely így új nevezetességévé vált a történelmi belvárosnak – tette hozzá a polgármester.
    
Habis László kiemelte: a még fellelhető falmaradvány teljes egészét felújították. Komoly feladatot adott a kivitelezőknek az, hogy a mintegy 140 méter hosszú szakasz rossz állapotban volt. Sok helyen erősen repedezett volt az építmény, amelyből a riolittufa kőzetanyag is mállott – jegyezte meg.
    
A vár állagmegóvó felújításával és turisztikai attrakcióként való fejlesztésével kapcsolatos, 1,5 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló projektelemekre a város már jogerős építési engedélyekkel rendelkezik, a közbeszerzési eljárás kiírása januárban várható. Ezek között van a főbejárat rekonstrukciója, egy új fogadóépület kialakítása, a Varkoch-kapubástya teljes újjáépítése, középkori állapotának helyreállítása, a zászlódomb látogatóközponttá és a Cipóosztó ház turisztikai attrakcióvá fejlesztése – tette hozzá.
    
Mintegy nettó 150 millió forintból a hazai források felhasználásával megvalósuló fejlesztések tervezése is hamarosan elkezdődik – hangsúlyozta. Ebben a körben 4,8 milliárd forint áll a város rendelkezésére, amelynek jelentős része már megérkezett az önkormányzat számlájára – fogalmazott megjegyezve: ez teszi lehetővé például a gótikus palota rekonstrukcióját és az elpusztult részek visszaépítését, a hajdani provizori palota és dézsmapince, továbbá a vár-székesegyház részbeni felújítását és az északi bástyarendszert érintő munkálatok megvalósítását.
    
Cene János, a kivitelező Geoteam Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón közölte: a régi városfalszakasz helyreállításakor mintegy 220 köbméternyi bontást végeztek el, amellyel a korabelihez nem illő építőelemeket, illetve a „kifagyott” köveket távolították el. Több mint 200 négyzetméternyi részt a felületre korábban felhordott vakolattól is meg kellett tisztítaniuk. A teljes falfelületet felfrissítették, illetve az eredeti kövekből újraépítették és összesen csaknem 1000 négyzetméteren végezték el a hézagok fugázását – fűzte hozzá.

(MTI)