Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége beszédet mond a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei adományozó ünnepségén 2021. november 4-én

A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által szervezett jótékonysági megmozdulással kapcsolatban Herczegh Anita kifejtette: a szervezők „mélyen élő tudást hoznak felszínre”, miszerint egymás testvérei vagyunk, és ennek megfelelően cselekednek egy évtizede, amikor részt vállalnak az adományozási programban kenyeret, lisztet adva azoknak, akinek arra igazán szükségük van.

Hirdetés

Herczegh Anita rámutatott, hogy közös céljuk a felajánlóknak az árvaságra, mélyszegénységbe jutott gyerekek éhségének csillapítása. Hozzátette: a világjárvány közepette, amikor „a kilátástalanság egyre több helyre bekopogtatott”, mindvégig kitartottak, összefogással még többet adtak.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy a nemzetpolitika, amely 2010 óta jellemzi a magyar kormány politikáját, az összetartozás megerősítését szolgálja. Mint mondta, ezen időszakban számtalan kezdeményezés indult el, és ma már egységes magyar nemzetről beszélhetünk, amit jól jellemez a Magyarok Kenyere Program is.

Az államtitkár jelezte, hogy a program kezdete óta 10 tonnáról több mint 110 tonnára nőtt az adományok mennyisége, az adományozó gazdák száma ezzel párhuzamosan emelkedett, ma már több mint nyolcezren vannak, a felajánlók fele határon túli magyar gazdálkodó.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke megemlítette, hogy a nemzeti újrakezdés évében szemük előtt lebegett az, hogy +mindenkinek jusson bőven illatos, fehér, ropogósra sütött„ kenyér, amihez a határon inneni és határon túli magyar gazdák jelentősen hozzájárultak. Úgy vélte, az a szövetség, amelyben gazda a rászorulónak, magyar a magyarnak válik fontos szövetségesévé, ”hálójával átszövi a Kárpát-medencét„ és egyre stabilabb bástyája a nemzeti összetartozásnak, a magyarság megmaradásának.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke szerint nemzetükért felelősen gondolkodó emberek önzetlen adományait adják át. Megjegyezte, hogy a Magyarok Kenyere Program kiállta az idők próbáját, a magyar gazdák lelkéből fakadt a program, közös elhatározásuk révén tart ott, ahová ma eljutott. Hangsúlyozta, hogy a nemzetépítés egyik pillére lett a program, amely nem csak kenyeret, ajándékot és támogatást ad, a lelket és hitet is erősíti az emberekben.

Az egyik kiemelt adományozott, Böjte Csaba atya örömét fejezte ki, hogy a sokmillió búzaszemet nem üzleteken keresztül értékesítették, hanem ”a szeretet barázdáiba vetették bele„, amelyekből sok érték nő ki: remény, bizalom, holnapba vetett hit.

Korábban írtuk