Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A kiemelt és egyben szigorúan bizalmas minősítésű ügyben csak az ítélet rendelkező része nyilvános.

Az ügyben 22 vádlott ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, közülük csütörtökön Vizoviczki László – vendéglátó-ipari tevékenységgel foglalkozó vállalkozó – mellett hét vádlott, köztük egy volt tűzoltó százados esetében hirdetett részítéletet a bíróság.

A Magyar Nemzet tavaly novemberben számolt be arról, hogy gyakorlatilag az elejétől újrakezdődött a Fővárosi Törvényszék Kiss Károly hadbíró vezette katonai tanácsa előtt Vizoviczki László vesztegetési pere. A lap akkor arról is beszámolt, hogy Vizoviczki és három vádlott-társa beismerte a vádakat. A vádirat lényege szerint Vizoviczki 2005 óta korrumpálhatott – mások mellett – vezető beosztású rendőrtiszteket. Az eljárás megindításakor az ügyészség arról tájékoztatott: a 22 vádlott között hét volt rendőrtiszt, illetve főtiszt, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van.

Korábban írtuk