Hirdetés

Hozzátette: a kormányrendelet arra kötelezi a bevásárlóközpontokat, hogy megnyissák és ingyenessé tegyék parkolóházaikat az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A döntés célja a járvány terjedésének lassítása – hangsúlyozta a szóvivő. Mint mondta, a rendelet szerint a P+R parkolóházak, zárt felszíni parkolók és nem zárt felszíni parkolók díjfizetés nélkül vehetők igénybe éjszakánként. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

A rendelet az állami tulajdonú cégek közterületi parkolóit is ingyenesen használhatóvá teszi – fűzi hozzá. Kitért arra is, hogy a szociális intézményekben már elkezdődött a tömeges szűrés, továbbá a köznevelési intézményekben, bölcsődékben és óvodákban is zajlik a 200 ezer embert érintő program. A tömeges tesztelés a mostaninál átfogóbb képet ad majd járványhelyzetről – jelezte a kormányszóvivő.

A kormány és a szülők is azért küzdenek, hogy ne kelljen iskolákat bezárni – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Korábban írtuk