Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Karácsony Gergely főpolgármester elrendelte az arcot eltakaró maszk, kendő vagy sál viselését Budapesten a közösségi közlekedési járműveken április 27-től – emlékeztettek az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, az intézkedés betartásának elősegítése érdekében, illetve hogy minden utas biztonságban érezhesse magát a tömegközlekedési járatokon, a BKK és a Főpolgármesteri Hivatal mosható és vasalható textilmaszkot oszt az utazóközönségnek és a fővárosban közlekedőknek a következő napokban.

Az új utazási feltétel életbe lépését megelőzően és azt követően tíz forgalmas csomóponton, hetente többször, reggel 7 és 9 óra között 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a BKK munkatársai.

A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, majd később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak – közölte a BKK.

A közleményben kitértek arra is, hogy a környező európai fővárosok közül Bécsben és Prágában már korábban bevezették a közösségi közlekedési eszközökön való maszkviselést a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében.

Budapesten továbbra is naponta fertőtlenítik és takarítják a járművek minden közösen használt felületét – beleértve a leszállásjelző gombokat, a kapaszkodókat, az ülőfelületeket, az ablaknyitókat – és a járművezetői állást is – írták.

A közleményben idézik a BKK vezérigazgatóját, Varga Ivettet, aki azt hangsúlyozta: „ha odafigyelünk magunkra és embertársainkra, illetve betartjuk az intézkedéseket, csökkenthetjük a fertőzésveszélyt, és a közösségi közlekedés továbbra is biztonságos választást jelenthet a fővárosi utazásokhoz”.

Az intézkedés betartására a közterületi FUTÁR-kijelzők, a járműveken pedig hangbemondás és a kihelyezett tájékoztató anyagok figyelmeztetik majd az utasokat.