Az Ökumenikus Segélyszervezet MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a vásárlók a kampány során összesen 226 853 darab adománykupont vettek az áruházlánc üzleteiben 2022. november 14. és december 24. között. A kezdeményezés mellé állt Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Wolf Kati énekes is.

Hirdetés

Mint írták, a Tesco többek között a szervezet Kapaszkodó programját is rendszeresen támogatja, stratégiai partnerként pedig az ukrajnai menekülteknek nyújtott azonnali, közös segítséggel nemrég új szintre emelte együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezettel, ezért is döntött úgy, hogy idén 10 millió forinttal járul hozzá a Segélyszervezet Folytatási Alapjához.

Korábban írtuk