Fotó: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta
Hirdetés

Az elnök konkrétan Bolton Venezuelával és Észak-Koreával kapcsolatos álláspontját minősítette tévedésnek.

„Messze nem volt képben Venezuelát illetően” – mondta volt nemzetbiztonsági tanácsadójáról. Bolton kifejezett nagy tévedésének nevezte, hogy szerinte megsértette Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt azzal, hogy a „líbiai modellt” javasolta neki, vagyis azt, hogy a meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz hasonlóan mondjon le országa teljes atomarzenáljáról.

„Megértem Kim Dzsong Unt, nézzék meg, mi történt Kadhafival. Nem keménynek kell lenni, hanem okosnak” – hangsúlyozta Trump.

Közölte: öt „nagyon kvalifikált” személlyel tárgyal, közülük választja ki Bolton utódját. Név szerint azonban egyiküket sem nevezte meg. Amerikai sajtóértesülések szerint a posztra esélyesek között van Steve Biegun, a külügyminisztérium Észak-Koreával foglalkozó különmegbízottja, Rob Blair, Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke kül- és biztonságpolitikai tanácsadója, Richard Grenell, az Egyesült Államok berlini nagykövete, és Robert O’Brian, aki amerikai túszok kiszabadításának tárgyalójaként szerzett nemzetbiztonsági tapasztalatokat.

Újságírók kérdéseire válaszolva kitért Iránra is. Ismételten azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány készen áll a tárgyalásokra, és szerinte Teherán is akar tárgyalni. „Mi készen állunk megállapodást kötni, de ha nem megy, nekünk úgy is jó” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy a Haszán Róháni iráni államfővel tartandó esetleges találkozója előtt hajlandó lenne-e enyhíteni az Irán ellen hozott szankciókon, azt válaszolta: „majd meglátjuk, mi lesz”.

Teherán egyébként egy esetleges találkozó előfeltételéül szabta a büntető intézkedések eltörlését.

Arra a kérdésre Trump nem akart válaszolni, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnökkel tervez-e találkozót.