2008. november 23-án máig ismeretlen tettesek megerőszakolták és megfojtották a 14 éves Horák Nórát Kiskunlacházán. A tragédia után a városban magasra csaptak az indulatok, többen tudni vélték az elkövetők kilétét, a rendőrség is forró nyomról beszélt, gyors eredményt ígérve. Azóta eltelt három hónap, ám az ügyben mintha megállt volna az idő. Azaz mégsem. Múlt héten Bencze József különös bejelentéssel borzolta fel a kedélyeket. Az idáig magabiztosnak látszó országos rendőrfőkapitány az országot megrázó gyilkosság után nyolcvannyolc nappal, február 20-án bejelentette, hogy a rendőrség az ügyben tízmillió forint nyomravezetői díjat tűz ki. De vajon mi történt az eltelt három hónapban?

Az apátia csöndje

Kiskunlacháza kilencezres lélekszámú város, mintegy negyven kilométerre Budapesttől. A vasútállomás váróterme annyira lerobbant és elhagyatott, mint egy lebontásra váró épület. A fűtetlen helyiség összefirkált falain a legtöbb felirat a gyilkossággal foglalkozik: bosszúért kiáltanak vagy részvétet nyilvánítanak. Az állomás előtti padon egy idős férfi falatozik. Tőle megtudjuk, a közhangulat már nem annyira feszült, mint pár hónappal ezelőtt, de rögtön hozzáteszi, szerinte pont azt akarta elérni a rendőrség, hogy lecsillapodjanak az indulatok, és utána nevezik meg a tetteseket.

Az országban egyre nő azon települések száma, ahol az áldatlan közállapotok miatt az emberek immár csupán a legszükségesebb esetben mennek utcára. Kiskunlacháza is ilyen. Útban a városközpont felé alig lehet embereket látni az utcán, pedig hétköznap délután van. És akikkel találkozunk, azok sem szívesen beszélnek újra a történtekről. Egy virágüzlet eladójától azt kérdezzük, mi most a gyilkossággal kapcsolatos legfőbb szóbeszéd a lakosok között.

– Ó, az már nagyon régen volt, a hozzám betérők szinte alig beszélnek róla – mondja a középkorú hölgy, majd hozzáteszi, sok lakostól azt hallja, lehet, hogy nem is a közvélemény által először megvádolt cigányok követték el a gyilkosságot.

Azon a helyen, ahol megtalálták Nóra holttestét, még mindig mécsesek vannak. Ez is jelzi, a helyiek nem azért nem beszélnek már a brutális gyilkosságról, mert az idő múlásával elfelejtették azt. Sokkal inkább tanácstalanság és apátia telepedett a városra. A gyilkosság óta eltelt három hónapban a nyomozás érdekeire hivatkozva gyakorlatilag semmilyen érdemi információt nem közölt a rendőrség. Ha a nyomozás eredményeiről faggatták a rendőrségi vezetőket és szóvivőket, a leggyakoribb válasz ez volt: „ezt nem tudom megerősíteni” vagy „ezt határozottan cáfolom.” A semmitmondó nyilatkozatok pedig egyre inkább azt a félelmet erősítették a lakosságban, hogy az eddig ötvenmillió forintba kerülő nyomozás semmilyen eredményt nem fog hozni. Ezért nem beszélnek szívesen a gyilkosságról. A rendőri szólamok ugyanis három hónapon át csupán ismételgették önmagukat: nyomon vagyunk, hamarosan meglesznek a tettesek, legyünk türelemmel, hagyjuk dolgozni a rendőrséget.

Semmitmondás időrendben

De lássuk, hogyan változtak a türelmet kérő nyilatkozatok az idő múlásával. Alább kronologikusan szedtük össze a nyomozás, illetve a nyomozással kapcsolatos kommunikáció főbb történéseit.

2008. november 23-án este megtalálták a hajnalban eltűnt 14 éves Horák Nóra holttestét. A rendőrség emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettesek ellen.

A városban szinte azonnal elterjedt a pletyka, amely szerint egy cigány család tagjai követhették el a gyilkosságot, november 27-én Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

– A megyei rendőrség teljes életvédelmi alosztálya ezen az ügyön dolgozik. Olyan profi szakemberekről van szó, akik az elmúlt évek minden gyilkossági ügyét felderítették – tájékoztatott, majd elmondta, most a lány kapcsolatait térképezik fel, és már vannak értékelhető információik a nyomozóknak. Egy hemogenetikus szakértő DNS-mintákat vett a helyszínen, de arról, hogy a lányt meg is erőszakolták, nem kívánt nyilatkozni.

November 28-án Kiskunlacházán, a művelődési ház előtt több ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen. Másnap Bencze József országos rendőrfőkapitány cáfolta azt az értesülést, hogy a rendőrség elfogott öt tettest.

– A rendőrségnek határozott elképzelése van az elkövetői körről, akik azonban nem a pokolhegyi romatelep lakói – tette hozzá.

December 1-jén több ezer ember részvételével tartott gyászszertartáson temették el Horák Nórát. Répás József polgármester bejelentette, az önkormányzat egymillió forint nyomravezetői díjat ajánl fel.

December 2-án Bényi Mónika rendőrségi szóvivő úgy vélekedett, a nyomozás első, két hónapos határidejének a meghosszabbítására nem lesz szükség, mert olyan jó ütemben halad a nyomozás, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem gondolkozik azon, hogy nyomravezetői díjat tűzzön ki. A rendőrség szerint azért nincs szükség erre, mert olyan értékes nyomokat rögzítettek a helyszínen, amelyek alapján „házon belül” is meg tudják oldani az ügyet. A szóvivő két nappal később ezt megerősítendő azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a nyomozók jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak, több értékes adattal is rendelkeznek, de ezekről a tettesek kilétének kiderítése érdekében egyelőre továbbra sem adnak tájékoztatást.

December 5-én Bencze József bejelentette, a gyilkossággal hírbe hozott roma család fiataljai a poligráfos vizsgálatot is vállalták, hogy igazolják ártatlanságukat.

December 10-én Bencze József tájékoztatott, a nyomozók továbbra is dolgoznak a kiskunlacházi gyilkosság ügyében, több szóba jöhető személyt már kizártak a gyanúsítottak köréből. A nyomozás érdekeit figyelembe véve a rendőrség további információt egyelőre nem ad.

December 23-án, karácsony előtt két nappal közleményben tudatták: a rendőrség eddig negyven embert hallgatott ki tanúként, közülük tizenhatnak a biológiai mintáit összehasonlították a bűntett helyszínén találtakkal. Kiderült, egyik sem gyanúsítható a gyilkosság elkövetésével. Répás József polgármester egy interjúban arról beszélt, a helyi lakosok félnek, hogy a nyomozás megszakad, és a gyilkost nem találják meg soha.

December 30-án Ármos Sándor, Pest megye rendőrfőkapitánya az MTI-nek elmondta, hamarosan eredmény várható a gyilkosság ügyében, ahogy fogalmazott, „szorul a hurok” az elkövetők nyaka körül. Répás József ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy lejárt a 30 napos türelmi idő, és emlékeztetett, hogy a rendőrség a nyomozás elején azt mondta, rengeteg nyom van, és hamar meglesznek az elkövetők.

Január 14-én Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, már kettőszáznál több tanút hallgattak ki, és minden egyes kihallgatás közelebb visz a megoldáshoz.

– Pest megyében az utóbbi években elkövetett emberöléseknél minden lezárt ügyben kézre került az elkövető, előbb-utóbb a kiskunlacházai tetteseket is elfogják – hívta fel a figyelmet a sajtóreferens, aki visszautasította, hogy a rendőrség titkolózna az ügyben.

Január 22-én már biztosan látszott, az ígért gyors eredmény nemcsak elmaradt, de a lendület is kifulladt. És rácáfolva Bényi Mónika rendőrségi szóvivő decemberi magabiztosságára, ezen a napon a Pest Megyei Főügyészség hatvan nappal meghosszabbította a nyomozás befejezésének határidejét.

Ezután majdnem egy teljes hónap csönd következett. Bencze József február 17-én azzal indokolta a nyomozás egyre kínosabb elhúzódását, hogy több személy DNS-ét kell kielemezni. Az országos rendőrfőkapitány ekkor már azt sem tartotta kizártnak, hogy a kiskunlacházi gyilkosság felderítésére nyomravezetői díjat tűznek ki.

Három nappal később ez meg is történt. Bencze tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál a kiskunlacházi gyilkosság ügyében. A nyilvánosság pedig továbbra sem tud többet néhány száraz adatnál. Múlt hét végéig a rendőrök 336 embert hallgattak ki, 92-től vettek DNS-mintát. Ezek alapján 64 embert zártak ki a potenciális elkövetők köréből, további 28 DNS-minta vizsgálata folyamatban van.

– Az ügyben igen szakszerű és kiemelkedően nagy intenzitású munkavégzés folyik – mondta Bencze.

Elveszett hit

Répás József kevésbé optimista. Kiskunlacháza polgármestere Bencze József múlt pénteki bejelentése után nyílt levélben fordult az országos rendőrfőkapitányhoz, azt kérve, vizsgálják ki, hogy a nyomozás eredményes lefolytatása érdekében megtettek-e mindent a rendőri vezetők, illetve történt-e mulasztás az eljárás alatt. A polgármester tudni szeretné, kit terhel a felelősség azért, hogy a rendőrség részéről egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot, ráadásul a polgármester szerint mára olyan mendemondák is keringenek a faluban, hogy a hatalom, nyomást gyakorolva a rendőrségre, valamiért szeretné elkenni az ügyet.

– A rendőrség már azt sem tudja, mit hazudjon – osztja meg velünk a faluban uralkodó nézetek velejét egy nyugdíjas hölgy felháborodva. – Most akkor megvannak a tettesek vagy nincsenek? Mit csináltak három hónapig? Már régen nyoma veszett a tettesnek, ha volt egyáltalán nyoma.

Lass Gábor